Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Zavar téged a másik vallása?
szerintem a lényeg, hogy mindkét fél rugalmas legyen, és ne gondolja, hogy ő tudja egyedül, mi az igazság, hiszen senki sem tudhatja. Az azért elég sokaknak nyilvánvaló, hogy nagyon sokmindent nem tudunk, és hogy több dolog van Földön s Égen... mint ugye mi felfoghatnánk, hiszen mindenki tapasztalt már különös jelenségeket, egybeeséseket, stb.
De akár egy ateizmust ráerőltetni az emberre (van olyan facebook ismerősöm, aki folyton erről posztol (=fárasztó a végtelenségig a megrögzöttsége), akár valamelyik vallás szempontjából folyton elítélni a "vétkezőket" és ragaszkodni az illető szerint egyetlen helyes életvitelhez, hát mind a kettő dolog bőven meg tudja keseríteni a környezet életét.
De nem csak a vallás szempontjából, hanem minden szempontból könnyebb kicsit rugalmasabb, kicsikét nyitottabb emberekkel együtt élni.
A vulgármaterializmus az olyan szintű áltudomány, mint hogy például nincs Isten mert az ősrobbanás bla-bla... Cseppet sem törődve azzal, hogy az ősrobbanás elmélet megallotója ugyanúgy egy pap volt, mint ahogyan a genetika atyja is, és általában véve természettudományos elméletekkel nem lehet a hitet cáfolni mert nem mondanak ellent.
Utolsó ez de vicces volt. LOL
Sötét liba lehetsz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!