Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Úgy érzem, hogy kevés az...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Úgy érzem, hogy kevés az önbizalmam. Lehet így nála esélyem?

Figyelt kérdés
Adott egy 21 éves férfi (én) és egy 22 éves lány. Lassan 2 hete ismerkedünk, a lány talán zárkózott, nyugis, tanulós, kedves, csendes lány. Ehhez adom én az udvarias, őszinte, romantikus, igyekezős férfi formám, de mintha úgy érezném, hogy fogyna az önbizalmam. Jelek? Ja, hát bevallottam neki, hogy régen udvaroltam már lánynak, így kicsit félénk vagyok ezen a téren, ő erre azt válaszolta, hogy "gyakorolhatsz". Hát mondtam, hogy kevés az önbizalmam, és biztosan nem vagyok az esete. Erre rögtön írta, hogy "hagy döntsem én azt el, hogy mennyi esélyed van". Próbálom összeszedni magam, de úgy nagyon nehéz, hogy ez a lány eleve egy szép lány, nekem meg 21 év alatt 1 barátnőm volt, és rettegek hogy még a randi előtt eltolom az egészet. Az se használt nekem, hogy a mostani lány előtt egy másik lány végig hitegetett, hazudozott, majd randi előtt 1 nappal msnen a képembe vágta, hogy másvalaki tetszik, ennyi. Majd otthagyott a rákba. Visszatérve a mostani lányra, be vagyok rezelve, mondtam neki, hogy nem akarok a barát zónába kerülni, erre megnyugtatott, hogy "nem barátot keres". Megkérdeztem, hogy milyenek voltak a kapcsolatai, azt mondta, hogy sokan átverték, sokat csalódott, ezért bizonytalan. Gondolkoztam, hogy valamivel be kéne biztosítanom magam, ezért írtam neki egy verset magamtól, mert tudok, majd később egy aranyos képeslapot is küldtem virtuálisan emailben. Mindkettő pozitív célba ért. De mivel nem látok a fejébe, és egyértelműen úgyse fogja a tudtomra adni, hogy tetszem neki, így tuti elfogom baszni. Normális válaszokat kérek.
2011. márc. 14. 19:25
1 2 3
 11/23 anonim ***** válasza:
Kapd össze magad, de nagyon gyorsan, vagy annyi!
2011. márc. 16. 11:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/23 A kérdező kommentje:

Köszönöm azoknak, akik nyersen válaszoltak, és igazuk van.

Valaki azt írta, hogy barátnőm se volt... ez baromság, 9 hónapos kapcsolatom volt, a lányt a főiskolán ismertem meg, és majdnem minden hétköznap együtt voltunk, rengeteg helyre elvittem, legyen ez fürdő, vadaspark, pizzeria, kínai büfé, vagy egy másik városban valamilyen kulturális rendezvény. Aludtunk már együtt nem egyszer, már szűz se vagyok, tehát a probléma eredete nem egészen a "tapasztalatlanság". Összeszedem most már magam, és utánajárok még ma annak, hogy van e kedve találkozni velem. A randitól nem félek, tuti elhülyéskedjük az időt, majd beülünk valahova, de igazából a szorongásom eredete az, hogy nemet mond. Kavarog most bennem elég sok minden, félek is hogy vagy már elrontottam valamit, vagy most rontok el valamit. Iwiwen múlthéten üzengettünk egymásnak, és azt írta, hogy a megismeréshez időre, türelemre és kitartásra van csupán szükség. Nem ismerjük egymást olyan régen, nincs 2 hete, türelmem az akad, kérdés, ő türelmes-e? és kitartó vagyok de úgy nehéz ha ti is röhögtök és beszólogattok. Jó nem mindenki, de van aki még tesz rá egy lapáttal. Jó rendben, összeszedem magam. Mivel nem tudom a számát, azt se tudom, mikor vannak órái az egyetemen, így nem szerencsés akkor hívni mikor ezer dolga van. Még nem találkoztunk, így hát marad az msn, úgyis csak esténként járunk fel, és 1 órákat beszélünk. Figyeljétek a kérdést, fogok még írni. Ha ma nem jön fel netre, írok neki egy üzit.

2011. márc. 16. 12:09
 13/23 A kérdező kommentje:

Versbe foglaltam azt hogy randizni akarok vele :D

Elfogadta a randit rögtön :D

Szombat, 12:00. xD

Fogadjunk hogy szakadni fog az eső :D

2011. márc. 16. 22:04
 14/23 anonim ***** válasza:
Szorítok, hogy jó legyen. :3
2011. márc. 17. 13:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/23 A kérdező kommentje:
Nahát nagyon kíváncsi leszek erre a randira én is. :)
2011. márc. 17. 16:33
 16/23 A kérdező kommentje:

Mondtam h szar idő lesz :D

Még a csaj írt sms-t hogy az egészsége és a rossz idő miatt inkább otthon marad, különben se lehet ilyen időben leülni valahova, meg hideg is van, majd jövő héten talizunk, kedden vagy szerdán vagy csütörtökön :)

2011. márc. 19. 10:39
 17/23 A kérdező kommentje:
Jó. Kikezdett velem egy csaj tegnap a billiárd szalonban......csókolóztunk...konkrétan megmondta, hogy én kellek neki!!!! Szerdán látni akar! Beszarás! :D
2011. márc. 19. 22:56
 18/23 anonim ***** válasza:
Eeeember, mekkora mázlista vagy! :D Hajrá, ne parázz. :)
2011. márc. 19. 23:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/23 A kérdező kommentje:

Tegnap 21-től hajnali 1-ig dumáltunk, azt mondta, ha rendesen fogok viselkedni, akkor "mindent" megkaphatok :)

Ez a lány mindenben passzol hozzám, jobban járnék vele, mint az előző csajjal! Az tuti! Szerdán jelentkezem!

2011. márc. 20. 10:34
 20/23 anonim ***** válasza:
Örvendetes hír. Csapj bele a lecsóba, és pörkölj oda neki.
2011. márc. 20. 11:00
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!