Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nem tudom megérteni a viselkedését. Szerintetek?
Adott egy férfi, 28 éves. Sokáig munkatársak voltunk és nagyon jó barátok. 3 év barátság után bevallotta, hogy többet érez irántam. Nekem akkor volt komoly kapcsolatom, így nem lett belőle semmi, bár be kell valljam engem is felkavart a dolog. Azóta elment a munkahelyünkről, 2 éve, és nemrégiben újra felvettük a kapcsolatot( ő keresett meg).
Mivel már vége az akkori kapcsolatomnak, persze godnoltam arra, hogy most lehetne köztünk valami, elkezdtem érdeklődni iránta. Sokat beszéltünk telfonon, távolságtartóbb volt sokkal, de ezt természetesnek véltem. A minap találkoztunk, nem igazi randi volt, csak beültünk meginni egy kávét. Nagyon furcsán vsielkedett, teljesen ellentéte volt annak az embernek akit régen ismertem. Régen nagy udvarias volt( kinyitotta nekem a kocsiajtót meg ilyesmik) most teljesen más. Mikor jött a pincér a számlával( csak egy kávét ittam) nem ajánlotta fel, hogy kifizeti nekem. Nekem ez elég furcsa volt, régen sosem engedte volna, hogy én fizessek( nincsenek anyagi godnja, szóval biztos nem azért, meg egy kávé nem is egy vagyon), aztán pedig nem hozott haza( pedig régen mindig), hanem a kávézó előtt váltunk el, ő kocsival haza, én gyalog. És az egész találkozás alatt távolságtartó volt, kisse zavartnak tűnt. Arra gondoltam, hogy biztos nem akar már tőlem semmit, de nem sokkal a dolog után beszéltünk és már tervezgette, hogy legközelebb ide megy oda megyünk, és mondta, hogy örült, hogy találkoztunk. Mire véljem a viselkedését? Hogy vsielkedjek?
Tudom, nem családi téma, de nem is 12 éveseknek való szerelem kategória, kérem ne tegyék át!
24/N
Nem hinném, hogy van kapcsolata, igaz nem kérdeztem rá sosem konkrétan. Az lehet, hogy nem biztos benne, hogy már egyedül vagyok, mer konkrétan azt se mondtam neki( nem kérdezte), de egyszer említette, hogy látta a (volt) páromat egy bizonyos helyen, és én mondtam, hogy nem tudom, nem érdekel merre jár, úgy godnoltam ebből nyilvánvaló, hogy már nem vagyunk együtt.
Jó, de ez megmagyarázna például a számla dolgot? Régen tudta biztosan, hogy van párom, mikor beültünk valahová, mégis midnig ő fizetett és mindig hazahozott.
a pénztelenséget nem arra értettem h most nincs neki hanem h volt lyan időszaka és akkor változott meg.Amúgy te mit gondolsz?Mert irtad hogy biztos nem akar már tőled semmit..
Amúgy lehet akkor h más járt a fejében és azért tünt zavartnak,szerintem ha tetszik akkor még egy próbát megér,ha ez a pár dolog megijesztett akkor hagyd a dolgot.
Megijesztett, mert teljesen másképp ismertem meg és pont azokat az apró dolgokat szerettem benne, amiket most abszolút hiányoltam: figyelmesség, udvariasság, őszinteség.
Nem tudom eldönteni, hogy akar-e valamit, a találkozás után biztosra vettem, hogy nem, de aztán összezavart azzal, hogy felhozta a következő alkalmat, hogy hova kéne menni, meg hogy örült, hogy találkoztunk végre. Már arra is gondoltam, hogy őszintén rákérdezek, nem vagyunk már gyerekek, hogy játszunk egymással meg taktikázzunk.
De nem tudom, hogy jó ötlet lenne-e
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!