Az ember honnan jöhet rá, hogy mennyire fontos neki, hogy legyen párkapcsolata?

Igazából a legtöbbször azzal találkozunk, hogy valaki arról beszél mennyire szereti a társát, vagy arról, hogy mennyire szeretne találni valakit maga mellé. Arról viszont ritkán esik szó, hogy vannak olyan emberek is, akiknek ez nem mindenek felett áll. Vagyis, hogy nem csak akörül forog az életük, hogy van párjuk vagy nincs.

Én igazából nem használok társkeresőket, nem keresek aktívan társat, próbálok eljárni rendezvényekre, társaságban lenni és nem is esik nehezemre beszélgetést kezdeményezni másokkal vágy táncra felkérni valakit. Viszont az, hogy most valakivel együtt kéne élni, feladni a saját kényelmes életem és az időbeosztásom, ez a gondolat megrémiszt. És nem tudom mi lenne a jó, egyrészt csak jó lenne kötődni valakihez és tök jól tudnék minőségi időt tölteni mással, másrészt meg úgy vagyok vele, ha tényleg annyira szükségem volna társra, akkor jobban fájna a hiánya, mint most. Persze bizonyára családi minták is közrejátszanak, mert több felmenőm is fiatalon özvegy maradt és nem keresett magának új társat, szerette a kényelmet és azt, hogy ne kelljen alkalmazkodni. Ezért nem vagyok benne biztos, hogy most akkor kell nekem társ vagy sem.