Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ez az érzés valaha elmúlik és újra lehet kezdeni?
Az egyetem elején megismertem egy srácor, nagyon random móson.
Eleinte nem is vettem komolyan, nem is tetszett, nem volt az “esetem”, illetve 5 évvel idősebb is volt nálam.
Aztán egyre többet beszélgettünk és elkezdtem beleszeretni. De mindig úgy hozta a sors, hogy vagy az ő vagy az én eletemben volt olyan dolog, ami miatt mégsem lett belőle több, vagy én nem akartam hogy most több legyen, vagy fordítva. Évekig ment ez az egész, hol én voltam erasmuson, hol ő, hol családi gondjaink voltak, stb. de végig minden egyes nap beszéltünk, amikor épp itthon voltunk mindketten sokat programoztunk, randiztunk, nagyon kötődtünk egymáshoz. Egy idealizált kép élt bennünk a másikról és valahol féltünk komolyabb dologba kezdeni nehogy a végén elveszítsük egymást, én ezt éreztem.
1-2x kavartunk, az is csak azért volt mert annyira vondóztunk egymáshoz hogy nem bírtuk. Szóval ott kiderült hogy a kémia is tökéletes közöttünk,bár ezt már sejteni lehetett.
Majd egyetem után, már az irodában dolgozva főállásban én mondtam ki, hogy nem csinálom ezt tovább, ez nem kehet így tovább, eltűntem az életéből. Ott majdnem belehaltam ebbe, hetekig csak vegetáltam.
Nem tudom mi lehet vele ma, direkt nem is nézem semmi felületen, némítva van messengeren és mindenhol,így ha megpróbált is keresni az elmúlt 2,5 évben, nem tudott elérni.
A helyzet az, hogy állandóan eszembe jut. Túlvagyok sok randin, írogatós ismerkedős korszakon és senki se váltja azt ki belőlem mint ő.:/
Ezzel mit lehet kezdeni? Ez elmúlik valaha, vagy ez már mindig ilyen marad?:/
Szívesen olvasnék véleményeket, akár tapasztalatokat!
válasza:"Egy idealizált kép élt bennünk a másikról és valahol féltünk komolyabb dologba kezdeni nehogy a végén elveszítsük egymást, én ezt éreztem."
Nem akarok bunkó lenni, de soha sem szereted és ő sem téged. Szimplán annyi történt és történik, hogy mivel a "mi lett volna ha" és a tudat, hogy elérhetetlen azt csinálja veled, hogy az idealizált képért vagy oda és betegesen kötődsz hozzá. Nem, egyáltalán nem a pasihoz hanem az érzéshez amit te ideálizálsz.
El kell engedni és persze a kudarcot is, meg kell tanulni élni a tüskével - az egóval - és akkor más is fel tudja kelteni a figyelmed.
válasza:"Évekig ment ez az egész, hol én voltam erasmuson, hol ő, hol családi gondjaink voltak, stb. de végig minden egyes nap beszéltünk, amikor épp itthon voltunk mindketten sokat programoztunk, randiztunk, nagyon kötődtünk egymáshoz."
Más több ezer kilométer mellett távkapcsolatba fog és kibírják, más családi gondok mellett is párkapcsolatban él és támogatják egymást.
Elmúlt az Erasmus, eltűntek a családi gondok, egy helyen voltatok, "randiztatok", kavartattok csak kapcsolatba nem fogtattok. De te leírtad, hogy a kötődés ott volt. Nos az a kötődési zavar, de közben az érzések nem valósak, sőt le merem fogadni, hogy elkötelezettségi gondokkal küzdő vagy legalább te.
Ha eléd állt volna, hogy legyetek párkapcsolatban elutasítottad volna, vagy a párkapcsolatban nem maradtál volna meg és kidobtad volna.
De mivel soha nem volt a "tiéd" mint egy trófea (és soha nem is lesz mert már évek teltek el) így kötődsz a kudarc miatt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!