Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha a sikertelenség miatt nem keresel társat, mióta alakítottad így az életed? Boldog vagy egyedül?
Nem vagyok boldog, sosem kerestem társat már általános iskolában rájöttem hogy ebben nekem nem osztottak lapot mindig is ronda voltam. Nem igazán jöttem/jövök be egy nőnek sem.
28/F szűz
Már 4 éve vagyok egyedül, 28 nő vagyok. Egyszerűen túl idealista vagyok, és nem megyek bele semmilyen felszínes dologba, ha nincs pezsgés és szenvedély, akkor nem megyek bele habi ismerkedésbe.
De ez tudat alatt működik. Én teljesen jól megvagyok egyedül, lehet, hogy idealizálom a szerelmet, de nekem az exem egy nagyon intenzív kapcsolat volt egyszerűen nem érem be kevesebbel. Ha kell inkább egyedül maradok, és nincs is bajom ezzel. Hiszek benne, hogy ha jönnie kell úgyis jönni fog, de nem töröm magam se tinderrel se semmivel.
Nem erőltetek semmit, csak próbálom minél jobban érezni magam a jelenben a külső körülményektől függetlenül, és ki tudja, talán majd ez vezet el oda, hogy egyszer majd lesz párkapcsolatom. Nem vagyok boldog, de nem is vagyok boldogtalan.
Én úgy gondolom, hogy az élet előre meg van írva, így úgyis az fog történni, aminek történnie kell.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!