Akik kettőnél több gyereket vállaltak nem bánták meg?

Azért nem minden fekete-fehér. Nem feltétlenül képmutató, önreflexió nélküli, őszintetlen emberek azok, akiknak hiányzik a gyerekmentes életük, mégis azt állítják, imádják a gyereküket. Igenis megfér egymás mellett ez a két érzés. Pl. én belvárosból költöztem kertvárosba, hiányzik sokszor a nyüzsi, mégse költöznék vissza soha.

Egyszer a férjem céges buliján megkérdezte egy kollégája, hogy és milyen 3 gyerekkel otthon lenni, én meg nem is gondolkodva, csípőből azt feleltem, hogy szar. Mert az volt, épp egy depresszió közepén voltam a harmadik szülés után, utáltam hogy évek óta nem dolgozom, egy képzést próbálok baromi rég megcsinálni, de a gyerekektől nem bírok tanulni, előbb egy túl kicsi lakásban, majd egy félkész házban laktunk, a felújítás sokkal többe került, mint ígérték, elfogyott a pénzünk, hitel a nyakunkban (nem CSOK, mielőtt bárki is ezzel jönne), közben tök sok feszkót okoztak a szüleink is, a férjem szétdolgozta az agyát, írta a doktoriját, én meg azt éreztem, hogy be vagyok zárva, hogy teljesen alá vagyok rendelve mindenkinek, nincsenek saját projektjeim, nem sikerül semmi, egy rakás szerencsétlenségnek érzem magam, egy társadalmilag megvetett, értéktelen htb-nek, és az énem jelentős része standby üzemmódban várja a jobb napokat hosszú évek óta. De persze ezeket nem mondtam, csak annyit, hogy szar. És láttam a hapsin, hogy megrökönyödött. Talán azt hihette, utálom a gyerekeimet, vagy minek kellett akkor ennyit szülni, nem tudom, nem érdekel.

Mert a valóság az, hogy akkor is imádtam a gyerekeimet, és most is, ők éltetnek, nem velük volt a baj, hanem minden mással az életben, és ahogy sikerült kikászálódni a vacak életkörülményekből, végre kimásztam a depresszióból is, és elkezdtem élvezni az életet, gyerekestül, mindenestül, olyannyira, hogy azóta szültem mégegyet. Nehéz az élet sok gyerekkel? Igen. De ettől is van értéke számomra. Ha nem lennének gyerekeim, akkor is nehézzé tenném valamivel a napjaimat, az fix. És ha egy rosszabb napomon valaki panaszkodni hall, az messze nem azt jelenti, hogy megbántam az anyaságot. Biztosan vannak olyanok is, de a legtöbb nyűgös anyánál nagyon nem erről van szó.

6-os, a férjére panaszkodó anyának is a férjével van baja, nem a gyerekkel, de mivel neki most a fő életélmenye az anyaság, mindent ezen keresztül él meg. Ez a nehéz az anyaságban. Bármi bajod van az életeddel, azt össze lehet kötni az anyaságoddal is, hiszen már nincs olyan, hogy az életed nem anyaként. Mindenütt és mindenkor anya vagy, a bánataidban, nehézségeidben is. De az mégsem elvárható, hogy valaki sose legyen nyűgös, nem igaz? Vagy az anyáktól mégis?

"de 10/10 síránkozik egy idő után milyen szar az élete és mennyivel jobb volt gyerek nélkü"

Valóság:

Anyuka annyit mond, hogy tegnapi nap fárasztó volt, mert a gyerek nem aludt.

Az ilyen együgyű meg már hogy adja elő?

Azt mondta az összes anyuka, hogy

"szar az élet és mennyivel jobb volt gyerek nélkül".

Istenem 😂😂😂