A mai progresszív ember képes lenne nagyanyáinkat is betegnek gondolni,mert kitartottak párkapcsolatban 40 éveket?

Én viszonylag progresszív embernek tartom magam (nem a turbóliberális, de azért pl. egy átlag magyarhoz képest liberálisabb a tengelyen). Számomra nagyon attól függ, hogy milyen kapcsolatról van szó! Én vallom azt, hogy van olyan léptékű konfliktus, amit igyekezni kell megoldani, de van olyan is, ami egyszerűen feloldhatatlan (és nem, nem mindig lehet ezt látni a kapcsolat első éveiben, mert változhat az ember), meg van olyan is, amikor már teljesen elmúlik a vonzalom.

Van olyan 40 éves kapcsolat, ami gyönyörű és követendő példa. Nem vagyok annak a híve, hogy azért váltogassuk a partnereinket, hogy "éljünk" meg unjuk a jót. De ismeretségi körben, rokonok között volt olyan kapcsolat, ahol tényleg hülyének tartottam legalább egyik felet azért, mert ott maradt abban a kapcsolatban... ezek pl. megtörténtek ilyen kapcsolatokban, amiket a konzervatívabb emberek hajlamosak elcsöppenve, hüppögve ajnározni, hogy "milyen szééép, hogy ennyi ideje együtt vannak", "nem kidobták a kapcsolatot, hanem megjavították", hogy:

- a férj (akit mindenki kedves, aranyos embernek tart, nyilván) úgy felpofozta a feleségét, hogy az fél fülére süket lett, mert egy apró rosszalkodás miatt nem büntette meg nagyon a gyereket (ilyesmi sztori, hogy hangosan rohangált a lakásban)

- a férj 20 évig csalta a szomszédasszonnyal... kb. csak azért nem tovább, mert megidősödött a férfi és már impotens lett és nem kívánta már úgy a szexet... erről a feleség is tudott, és nem örült neki, de "aszonta anyám is, hogy örüljek, hogy nem ver és nem italozik"

- a férj folyamatosan járt a sori cigányk...khoz és folyamatosan átadta az asszonynak a nemibetegségeket

Én ezt nem magasztos kitartásnak tartom, hanem gyávaságnak, tudatlanságnak és hülyeségnek.

De volt jó példa is rokonságban. Bizony a '70-es években elvált a nagypapám a nagymamámtól, mert utóbbi kezeletlen, de nagyon durván pszichés beteg volt, és már az ő és a gyerekeire életminőségére volt negatív hatással az együttélés (nagypapám sem volt szent, de nem volt ennyire pusztító a személyisége). Ez volt a lehető legjobb döntés, amit hozhatott, még akkor is, ha egy csomóan tátott szájjal bambultak rá, hogy "ilyet? hogy válni? nem szégyellitek magatokat? hova tart a világ?")