Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Új esélyt adni közel 10 év után? Ki volt hasonló helyzetben, mi lett belőle?
Elnézést előre, ha hosszú lesz, teljesen össze vagyok zavarodva jelenleg.
Sok-sok évvel ezelőtt, húszas éveim elején megismertem egy srácot, elsőre nagyon bejött, de aztán 1-2 hónap múlva kiderült, hogy mással jött össze (egy találkozás volt, esély se volt bármit jobban elmélyíteni). Teltek az évek, újra összesodort az élet minket, de még mindig azzal a lánnyal volt együtt. Viszont most több lehetőségünk volt már találkozni, beszélgetni és idővel kibújt a szög a zsákból. Már a legelső találkozáskor bejöttem neki, de már randizott a lánnyal és mivel nem találkoztunk többször, így nem lépett. Most viszont igen, szakítottak és mi elkezdtünk randizni. Talán ekkor voltam életemben először igazán szerelmes, akkor tudtam meg milyen egy férfi szerelmes nézése is. Azonban sajnos a baráti társasága nem nézte ezt jó szemmel, az előzőt barátnő pártját fogták (régi összeszokott csapat, barátok és barátnők is), így végül visszament hozzá, nekünk nem lett folytatása annak, ami igazán ki se alakulhatott. Időbe telt elengedni, egy darabig tartottuk a kapcsolatot, de pár hónap, év után teljesen megszűnt a kontakt. Ennek vagy 8-10 éve. Ez idő alatt én ezt teljesen elengedtem, utána volt még 2 hasonló szerelem az életemben, majd jelenleg egy 2 éves kapcsolatból jövök ki - a szakítás elég friss, napokban/hetekben mérhető. Mostani exem bár nem szerettem úgy mint őt, de sok mindenben jól működtünk együtt, el tudtam volna vele is képzelni az életem, de a veszekedéseink végül győztek. Már a szakításunk kimondása után, de ebbe a felfokozott érzelmi állapotba érkezik egyszercsak a 10 évvel ezelőtti szerelmemtől egy üzenet, amiben érdeklődik felőlem és szeretné ha újra beszélgetnénk, nagyon sokszor gondolt rám az évek alatt, írni is akart, csak nem tette.
Nem tudom mi tévő legyek? Az tény, hogy én nem gondoltam rá, vagy csak alig, minden akkori dolgot lezártam (elzártam?) magamban, de ahogy így rámírt, az összes emlék feljött, szinte ugyanazt érzem mint anno.
Annyira hihetetlen számomra, hogy egyelőre csak kérdőn nézek és nem tudom mit csináljak? Adjak még esélyt neki? Vagy az ilyen sztorik halálra vannak ítélve? Ki volt hasonló helyzetben és mi lett belőle?
Ha idáig eljutottál, köszi hogy elolvastad :)
"Teltek az évek, újra összesodort az élet minket, de még mindig azzal a lánnyal volt együtt. Viszont most több lehetőségünk volt már találkozni, beszélgetni és idővel kibújt a szög a zsákból. Már a legelső találkozáskor bejöttem neki, de már randizott a lánnyal és mivel nem találkoztunk többször, így nem lépett. "
Évekig tartó kapcsolatot félre dobott volna, ha találkoztok többször!?!?
"Azonban sajnos a baráti társasága nem nézte ezt jó szemmel.....így végül visszament hozzá"
Nem azért ment vissza, mert vissza akart.
Megpróbáltátok, ott volt az alkalom, vissza ment az exhez.
Én biztos nem foglalkoznék vele.
Soha nem szabad figyelembe venni, amit egy férfi kond, csakis a cselekedeteit. Mondani bármit lehet.
Szóval olvasd el az írásos azon részét, ami arról szól, hogy mást választott többször is, nem téged. És akkor ezek után reálisan gondold át, mit is várhatnál tőle ismét.
#4 értek egyet.
Ott lett volna az alkalom, hogy téged válasszon.
Senki nem tartott pisztolyt a fejéhez, hogy a másikat válassza, szabad döntéséből tette.
Most meg 10 év múlva elő kapna a csikkzsebből, hogy foglalkozzá' má' velem...
"nagyon sokszor gondolt rám az évek alatt, írni is akart, csak nem tette."
Hol volt 10 évig? Nagyon sokat érezhetett, ha 10 évbe telt rájönni, hogy mit akar....
Hú köszönöm, nagyon jókat írtok! Mindenki, aki azt mondja, hogy ott volt korábban az esély, annak is igaza van, de annak is, aki szerint nem folytatásként kell nézni hanem teljesen új szituként.
Az biztos, hogy mára egyikünk se az az ember, aki akkor ott anno volt. Egyelőre azt nem tudom, ő merre változott. Így, hogy ő akkor mégse mellettem döntött (sajnos volt benne nekem is szerepem, hibáztam a randijaink alatt, amivel megbántottam), az nem jelenti hogy évek elteltével, teljesen tiszta lappal indulva - tehát nem a korábbit folytatva - ne alakulhatna ki valami.
De most még semmiképp nem szeretném beleélni mag, főleg, hogy a szakítás is friss nálam. Viszont az érzések, amiket felhozott, nagyon intenzívek, mintha nem változott volna bennem semmi.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!