Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A nők miért gondolják azt hogy a férfiak gondolatolvasók?
A történelem folyamán így alakult. Korábban pl. a szexualitás tabu volt, az meg főleg, hogy a nő is élvez(het)i. Az volt a köztudatban, hogy ha a férfi megtetszik a nőnek és kiállja a 7 próbát (képletesen értem), akkor a nő megajándékozza a férfit azzal, hogy szexel vele. Ja és hogy a nőnek ez nem jó, sőt rossz és amolyan áldozat féleség. Persze az akkori férfiak és nők sem voltak hülyék, tudták mi hogyan működik, csak épp nem beszéltek róla. Még a párok sem. Nem azért nem volt pl. BDSM, mert igény nem volt rá, csak nem volt neve. A nő ráadásul nem mondhatta ki azt, hogy gyere Pista és szeretném ha olyat "szeretkeznénk", hogy még a szomszédba is mozogjanak a csillárok, hanem megpróbált utalni rá úgy, hogy az ne legyen teljesen egyértelmű, de benne legyen az értelmezésben ez is. Aztán a férfi ha vette a lapot és jól is értette, akkor minden oké, ha nem, akkor így jártak.
De ugyanez volt jellemző a szexualitáson kívül kb. az összes férfi-nő kapcsolatra is. A nő nem ment oda a férfihoz azzal, hogy tetszik neki, inkább próbált állandóan látótérben lenni, felhívni magára a figyelmet.
Ma már elvileg lehetne egyenes beszéd a két nem között, de sok nő a mai napig ragaszkodik ehhez a virágnyelvhez. Van aki tradíciók miatt, van aki úgy gondolja, hogy azzal kiadná magát és lépéshátrányba kerülne a kapcsolatban és még tucatnyi más oka is lehet.
Nem azt várom, hogy a "férfiak" legyenek gondolatolvasók, hanem a párom. A legtöbb nő ezt "várja el". Elvárásnak hívni azért túlzás, mert ha valakivel együtt élsz, akkor kitapasztalod a kedveit, hangulatait.
Mikor a szüleiddel éltél, kitapasztaltad, hogy mikor cseszték fel a munkában, és inkább vársz egy fél órát, míg zaklatod baromságokkal, ha van tesód, dettó, de még a kutyádon is látnod kéne, hogy szarnia kell.
Ha idegenekről van szó, akkor nem gondolatolvasást vár el senki, hanem mindenki magából indul ki, és azt hiszi, ugyanúgy reagálna a helyében, mint ő.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!