Ha valaki rossz családi körülmények között született és a szülei se élnek, akkor érthető az, hogy ezt a párjában nem szeretné viszontlátni és nem a hasonlóságot keresi?

Érthető, de óhatatlanul mégis belefut a hasonóba: ez megfigyelt tény.

Technikailag nagyon gyakran fut bele az ember rossz mintákba, kötetek szólnak erről. De persze meg lehet törni, csak nehéz. Alapvetően sajnos az lesz számodra a nehezebb, hogy te ne olyat találj.

Szerintem pszichés módon érthető, de jobb esetben azért az illető tudatosítja magában, hogy elsősorban párt keres magának és nem pótcsaládot. Én ismertem közvetve olyan esetet, amikor intézetis árva gyerek direkt úgy keresett párt, hogy jaj, majd annak nagy családja lesz, majd befogadják, milyen jó lesz, hogy megkapja az élettől, ami eddig nem adatott meg... aztán a család normálisan bánt vele, de nem ő lett az ikszedik testvér, nem kezelték családtagként, és az emberünk nagyon kibukott.

Pont, hogy a hasonlóságot fogja keresni tudatalatt, hiszen ebben a környezetben szocializálódott ez az ismerős, ott tanulta meg a hitrendszereit a tapasztalatai onnan vannak. Például utáltam az alkoholt, mert apám alkoholista volt és fiatal koromban ennek ellenére a vendéglátásban dolgoztam. Ez például egy tudatlan pályaválasztás egy séma.