Eldobtam egy másik életutat magamtól, kifejtem lenn miről van szó. Szerintetek megbánandó dolog, amit tettem? Vagy jobb, hogy így történt.

23 voltam mikor megismerkedtem egy férfivel. Én nő vagyok. Összejöttünk. Összeköltöztünk. Ő nagyon okos és felelősségteljes típus volt, jól is nézett ki, legalábbis nekem bejött. Jól főzött. Fiatalabb volt nálam egy évvel, akkor indította be a karrierjét. 4-5 évig voltunk együtt, voltak veszekedések, de mindent megoldottunk, jól működtünk. 3-4 év után eljegyzett, és igent mondtam, már vártam. De az esküvőt csak kezdtük szervezni, meghívókat már nem küldtünk szét. Szét mentünk. Na ez az az életút, amir eldobtam magamtól. Mellette élni, a feleségeként. Ő Németorszagban élt, így amíg együtt voltunk, én is ott éltem. Ott ismertem meg, de ő is magyar. Azért mentünk szét, mert szeretett volna gyerekeket, és nem évek múlva, hanem mielőbb, esküvő után elkezdeni próbálkozni. Én meg azt sem tudtam, akarok-e valaha az életemben gyereket, nemhogy máris.

Azóta eltelt kb. 3 év. Megismert és elvett valaki mást, most várják az első babájukat. Ez én is lehetnék, ezt az életet dobtam el magamtól. Annyira szerettem ezt a férfit, csak viszolyogtam a babázástól, szüléstől, terhességtől, gyerekneveléstől.

Akkoriban természetesnek vettem a döntésemet, és felelősségteljesnek is, gondoltam jobb, ha így nem lesz belőlem anya, hogy aztán rajtam kívül még egy gyerek is kárát lássa a dolognak.

De most... Eltelt ez a pár év, ésnl azt mondom, kár, hogy eldobtan magamtól azt az életutat, hogy vele éljek, Németországban, és anya legyek. Most már úgy látom, a terhesség túlélhető, néha akár szép is lehet. A szülés persze biztos fertelem, de nem örökké tart, túllesz rajta az ember. A babázásba, gyereknevelésbe meg belejöttem volna. Lehet nem lett volna belőlem hagyományos minta anya, de a közős gyerekünk számára jó lettem volna. Szerettem volna őt.

A mostani életem, hogy Magyarországon élek, és hozzá fogható férfit egyenlőre nem találtam. Meg ha minden férfit hozzá mérek, nem is fogok találni. Persze szabad vagyok, amit nagyon élvezek sokszor, de abban a másik életútban se lennék börtönben, csak le lenne fixálva a párom, és anyai felelősség terhelne. De és? Tán teljes lenne az életem, és boldog lennék.

Lehet hülyeség, de azt is észrevettem, hogy nagyon zavarnak a szülinapjaim, és azt érzem, ha a másik életúton lennék, nem zavarnának ennyire, mert olyan elől járnék.

Tehát, szerintetek jól tettem, hogy nem keltem vele egybe az ellentétes gyerek nézet miatt? Ebben az esetben nincs okom bánkódni, azt tettem, amit akkor helyénvalónak éreztem. Vagy rosszul tettem?