Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért fontosabb az embereknek a párjuk mint az anyukájuk amikor az anyai szeretet sokkal önzetlenebb?
Teljesen más a két érzelem.
Nő vagyok, anya, lassan akar nagymama is lehetek, hiszen két nagy kamaszom van meg egy kisebb.
Teljesen normális, hogy a gyerekek leválnak a szülőkről. Az egész kamaszkor, az összes konfliktussal és lázadással erről szól. Ennek része az is, hogy a szülők hirtelen hülyék lesznek, cikik, öregek, és csúnyák. A haverok mindent jobban tudnak, és senki se érti meg szegény kamaszt, főleg nem az őskövület szülei. Ez a normális. Ez a leválás akkor is bekövetkezik, ha nincs szerelem képben.
De ha bejön az első komoly kapcsolat, akkor az a normális, ha a fiatalok kettesben akarnak élni. Aztán majd a saját gyerekeikkel.
Az anyai szeretet ezek alatt szintén átalkul. Nem, nem marad feltétel nélküli. Ugyanúgy _mindkét félnek_ tennie kell azért, hogy a jó kapcsolat és a szeretet meglegyen. Normális esetben ez is tönténik.
A gyerekem örökké a gyerekem marad, de nem marad kisgyerek. Felnőtt, egyenrangú fél lesz, és ennek megfelelően is kell kezelni.
Mindig ott leszek, mindig hazajöhet, segítem amivel és ahol tudom, és ha egyszer lesznek gyerekei, biztos, hogy imádni fogom az unokáim is. De nem akarom, hogy a pici fiam/lányom maradjon örökre, aki a gyerekszobában várja a kakaót.
Szerintem a kérdező már annyit, vagy annyira csalódott az ellenkező neműekben, hogy az anyukájával pótolná a szeretetet, de nem lehet. Az anyukád iránti szeretet nem egyenlő a társad irántival soha!
Inkább menj el tényleg pszichológushoz, hogy gyógyulj és ha sikerül akkor ha gondolod ismerkedj.
"sokszor inkább a párunkat választjuk mint anyukánkat"
Milyen élethelyzeteket tudsz elképzelni, amikor választani kéne az anyukád és a párod között?
És konkrétan mit takar az, hogy az anyukádat választod? Vele élsz élete végéig egy háztartásban?
Vagy nem kezdesz olyan párkapcsolatba, amit ő nem tart számodra megfelelőnek?
Csak próbálom megérteni, hogy szerinted mégis miért lenne kénytelen bárki választani, mikor egyik személy sem tudja pótolni a másikat, és egyiknek sem jut kevesebb szeretet attól, hogy a másik jelen van az életedben.
Mert az az élet rendje, hogy beleszületsz egy családba, utána alapítassz magadnak saját családot, így öröklődik az élet.
A szülő pedig elmegy a gyereke előtt, ideális esetben még nagyon hosszú életed lesz a szüleid nélkül.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!