Mi volt az az utolsó csepp a pohárban amikor inkább otthagytál mindent, lakást, ingóságokat, mindent, csak vége legyen?

Megerőszakolt. Bedrogozva

Mikor rájöttem nekem nem kell egy ennyire irányítás mániás személy és inkább a cuccokat ott hagytam csak menjek el onnan

Nem volt olyan soha, hogy meneküljek, ugyanis ha valaki már annyira elviselhetetlen, vagy annyira problémás, már jóval előtte szakítottam. Felesleges olyankor még hónapokat elszúrni rá.

Molesztált degradált alázott a főnök mert tudta hogy ugyis szükségem van a munkára. Amikor már a 3.hétvégém is sírással ment el felmondtam a nagy semmibe bölcsis gyerekkel egyedül irány a munkanélküliség.

5-ös, én is úgy jöttem el a munkahelyről, hogy inkább éhen halok, de itt befejeztem. Mondjuk én évekig tűrtem, kiszolgáltatott is voltam kicsi gyerekkel, bár rólam 100 bőrt is le tudtak nyúzni, mert ha kellett, hajnalig dolgoztam, hogy kompenzáljam, ha beteg volt a gyerek. De amúgy is, mindent rám pakoltak, mert tudták, hogy az meg lesz normálisan csinálva. 60 órákat dolgoztam egy héten, ez sokszor éveken át rendszeres volt, betegen, covidosan is ott ültem egyszer 24 órát a gép előtt úgy, hogy pár napja még a hideg verejtéktől reszkettem és ápoltam a családomat közben. Megbecsülés nem volt érte semmi, úgy beszélt a főnök velem, mint a kutyával. Aztán egy nap megmondtam neki, hogy ma délután megkapja a felmondásomat. Nem tudtam, hova megyek, mit csinálok. Állandó kötöttség a gyerek. De azt tudtam, hogy engem innen koporsóban visznek el, ha maradok. Életem legjobb döntése volt. Lett egy munkahelyem, ahol emberként bánnak velem és a munkámat is elismerik. Na nem pénzben. De inkàbb keresek kevesebbet, viszont nyugodtan alszok.