Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
16 éves lány 19 éves fiúval?
Figyelt kérdés
Üdv. 5 éve vagyok a barátommal. Ő 25, én 24. Régi kalandokról beszélgettünk, és az is közöttük volt, hogy neki 19 évesen tetszett egy 16 éves lány. Ki is írt emiatt egy gyk kérdést, hogy mások szerint ez gáz vagy sem. Végül nem lett belőle semmi, nem közelítette meg a lányt. Viszont én most ezen nem igazán tudom magam túltenni. Én 16 évesen elég komoly voltam és emiatt gunyoltak is, anyukám is azt mondta, hogyha randizni fogok, akkor 1-2 évvel idősebb fiú lenne mellém való már. De a hideg kiráz attól, hogy ha arra gondolok, hogy 16 évesen engem akar egy 19 éves fiú. Nem olyan dolgok miatt, hogy kiskorú, azt ember találta ki. Nem is pedofília miatt, hiszen az 11 év alatti gyermekekre vonatkozik, vagy akinek nem fejlődött ki a teste. Szimplán a gondolat. Most egy érett srác, dolgozik, karbantartja a lakásunkat, felelősségteljes. Ám ez nem igazán megy ki a fejemből. Mit gondoltok?2023. nov. 14. 15:10
11/14 anonim válasza:
#8 ja, mert a 19 éves már vén csataló.
Nevetséges hülyeségen rugózol.
12/14 anonim válasza:
Ne viccelj már. A 16 éves és a 19 éves egy korosztály, egy érettségi szint, egy életszakasz, mindketten kamaszok, az égvilágon semmi perverz nincs ebben, a 19 éves is ugyanúgy fiatal. Ha most nézegetné a 16 éveseket, az már gáz lenne, de hát nem ez a helyzet.
13/14 A kérdező kommentje:
Írtam, hogy közelebb volt a huszhoz, de igazából akkor is ugyanaz, amit mondtok. Nem tudom hogyan enyhítsem ezt a rossz érzést
2023. nov. 14. 20:17
14/14 A kérdező kommentje:
Mondjuk ha ezt nézte a gykn, akkor érezte, hogy valami nem stimmel vele. Ha valamiről tudjuk, hogy nem gáz, eszünkbe se jut utána nézni
2023. nov. 14. 23:56
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!