Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tegyek? Viselkedjek vele úgy, mintha nem tudnék róla?
Van egy férfi barátom. Egy éve ismerem. Eddig is kicsit sejtettem, hogy kedvel, de nem tudtam, hogy csak barátilag vagy többet is akar. Egy eléggé visszahúzódó srác, magától szerintem sosem mondaná ki, hogy tetszem neki. Most viszont egy haverjától megtudtam, hogy nagyon tetszek neki, szeretne is tőlem valamit, csak fél az elutasítástól, ezért nem mer kezdeményezni. Még ajánlotta is ez a haverja, hogy kezdeményezzek nála, mert nagyon örülne neki.
Azt nem tudom, hogy a férfi tud-e a haverja akciójáról.
A bibi azonban az, hogy bár nagyon közel áll hozzám ez az ember, én nem érzek irányába semmilyen kémiát. Nem tudom megmondani miért, hisz nem csúnya, nem buta, teljesen jó társaság. Egyszerűen nincs kémia. Viszont a társaságát, személyét szeretem, és nem akarom elveszíteni amiatt, hogy míg ő akar kapcsolatot, addig én nem. Tegyek úgy, mint aki tudomást sem vesz erről? Nekem az ő érzelmei is fontosak, de ugyanakkor a barátságunk is. Olyan szomorúnak érzem magamat.
Igen, ez egy kellemetlen helyzet.
A legfontosabb, hogy akkor semmilyen indokot ne adj neki, hogy többet képzelsz a szituációba.
Sőt lehet csak úgy leülnék vele beszélni, hogy mit gondol a brátságotokról, és ott jelezném, hogy ő nekem egy csak nagyon jó barát marad, bármi történik is. Így egyértelműsíted és nem lesz hitegetve. Ha onnantól is többet akar, illetve látod, hogy ez így neki nem jó, akkor nincs mit tenni, le kell építeni.
35/n
#3:
Azért van idézőjelben, mert ő többet szeretne és hiába mondod neki, hogy barátnak tartod ő akkor is másképp tekint rád. Azért kéne befejezni a "barátkozást" vele.
Sajnálatból, szánalomból nem csinálunk párkapcsolatot. Legalábbis az, aki jót akar magának.
Teréz anyu se szexelt szánalomból, pedig biztos van egy-két borjúszemes apáca-MILF-fétises, akinek bejött volna.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!