Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Jobban teszem ha nem kezdek olyan férfival akibe ennyi együttérzés sincs vagy én reagálom túl a dolgokat?
A párommal már 4 éve együtt vagyunk. Az utóbbi egy évben eléggé megromlott a viszony, de nem tudtam szakítani, túlságosan azt érzem hogy hozzá tartozom.
Közbe meg ismertem egy férfit, de meg mondtam neki hogy nem szeretnék semmit amíg nem tudom le zárni ezt a kapcsolatot.
Hitegetni se akarom, úgyhogy ne hívjon randira, ne halmozzon el ajándékokkal, én ettől inkább rosszul érzem magam mint jól.
Nem nagyon akarta megérteni. Tovább írogatott.
Most hogy meghalt a párom édesapja szeretnék mellette lenni a bajban és félre tenni minden vitát.
Mondtam is ennek a férfinek, hogy mostmár tényleg szálljon le rólam. De ő csak el kezdett okoskodni hogy inkább a szakítással kéne foglalkoznom, és nem azzal hogy segítek.
Ennek a kapcsolatnak már úgy is vége, minek vagyok még itt.
Én ezen teljesen ki égtem, úgyhogy le is tiltottam.
Mindegy hogy mi lesz az életemmel a jövőben az biztos hogy vele semmi.
Igazam van?
Nagyon nehèz olyat találni aki a jelenleginél nem csak még rosszabb is.
Ezért se szakítanak sokan.
Vele semmi - nem is baj, jobb is neki, ha talál olyan nőt, aki nem kapcsolatfüggő.
Te az vagy. Nem szereted a párodat, minden szr, de azért vele maradsz. Nagyon helyes, hogy ezt a másik férfi belátta, de jellemző, hogy te sértődsz meg, amikor rávilágított, hogy mekkora problémáa van veled.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!