Normális, hogy kellemetlenül érzem magam a szegényes körülményeink miatt és nem akarok áthívni senkit? Kinek van igaza szerintetek?

Röviden - kiköltöztem külföldre a páromhoz, és a ház amiben élünk eléggé szerény. A barátom 1 éve vette, így a ház tiszta, frissen van festve, kárpitozva, a konyha új.

Viszont vannak igénytelenségek, amik miatt én nagyon kellemetlenül érzem magam, néhány példa:

- csak 3 szék van az étkezőasztalnál, igy a párom egy rikitó kék gyerekforgószéket használ negyediknek

- nincs kanapé, ahova leültethetnénk a vendégeket, csak egy másfél személyes (ilyen van egyáltalán?) fotel, ahová 2 ember szorosan egymás mellett elfér

- fürdőszoba állapota nagyon gáz

- előszoba nincs lepadlózva, igy karton dobozokon kell lépkedni

-étkészlet - az összes tányéron repedés nyomok es letört centis darabkák

Ez csak néhany példa, de gondolom értitek.

Alapból is zavar, de amikor ketten vagyunk, még eltudom viselni.

De o állandóan át akarja hívni hozzánk az (gazdag) ismerőseit, es számomra ez borzasztoan kellemetlen, ég a bőr a fejemr, amikor olyan tányérban szolgálom fel az ételt, amiből centis darabkák vannak letörve.

Próbáltam beszélni a párommal, de ő csak nevet rajta, es azt mondja, az ő barátait ez nem zavarja, és hogy ne idegeskedjek ezen - sőt amikor pl. Valaki átjön, még meg is emliti nekik viccesen, hogy én szerintem milyen megalázó pl. A tányér…

Már sokat költöttem a házra, (amiből semmi sem az enyém ugyebár….)és a hócipőm tele van, nem akarok mindent én megvenni.

Mit tehetnék?

Szerintetek nincs igazam? Én nem

Luxusberendezést akarok, de legalább néhány ép tányért, amiből fel lehet normálisan szolgálni a vendégeket.

Extra info : a barátom most akar venni egy kocsit kb 10millio ft körüli összegért. Mégis állandóan azt mondja, hogy nincs pénze.