Mikor jött el az a pont, amikor a jelen helyett a jövőt tartottátok fontosabbnak?

Zavar a párkapcsolatomban, hogy sose járunk el sehova. A párom szerint mindezt azért csinálja, mert ő a jövőért tesz a napi 16 órás munkájával, és nem a jelenben ragad meg. Ő mihamarabb össze akar gyűjteni egy házra és kocsira valót, így őt nem az boldogítja, ha elmehetünk egy kiállításra vagy moziba, fagyizni, hanem ha minél többet görnyed a laptop felett, dolgozik és fejleszti magát, feljebb lépked a ranglétrán.

Én ezt nem tudom elfogadni, mert a folyamatos munkával csak azt érjük el, hogy a következő 15 évben sem fogunk eljárni sehova, és észre sem vesszük, de majd 45-50 évesen ott ülünk a végre megépített otthonunkban, miközben egy csomó jó élményről lemaradtunk. Közös témánk is alig van, mert a 4 falat nézzük egész nap, és nincsenek élményeink. Szerinte legyen elegendő annyi, hogy évente elmegyünk 2 hét luxusutazásra, amikor nem számít a pénz, mert azért dolgoztunk az év többi napján, hogy a két hetet önfeledten tölthessük. Engem nem ez boldogít, jobban örülök, ha az 5*-os hotel helyett a 3*-osba megyünk, és nem kaviárt eszünk hanem szendvicset, de cserébe minden második hónapban elmehetünk egy hosszú hétvégére Magyarországon.

Engem őszintén nem izgat, hogy egy 200 nm-es kertes házban éljek a 60 nm-es panel helyett, ha ennyi lemondással jár. Nekem sokkal fontosabb, hogy megéljem a jelent fiatalon. 29 éves vagyok, lassan belépek a gyermekvállalási korba, amikor úgyis otthon kell majd ülnöm a gyerekekkel. Semmi kedvem ahhoz, hogy a napjaim csak a munkával, az otthon üléssel teljenek.

Szerinte gyerekesen gondolkodok, és nem viszem előre a kapcsolatunkat, mert csak a jelent élem meg, a jövőre nem gondolok. Mindkettőnknek van egy budapesti lakása (nem tervezzük eladni a kertes ház miatt), és picivel az átlag felett keresek, így azt gondolom, hogy azért valamit már letettem az asztalra. Viszont az egyetem és a covid miatt rengeteg mindenből kimaradtam, és igen, végre élni szeretnék, és nem újból a 4 fal között ülni. Akkora bűn ez, hogy nem karrierista vagyok, hanem megelégszem a jelen dolgaival? Tényleg fel kellene nőnöm? Úgy a fejemhez tudja vágni ezt a témát, hogy egy utolsó senkinek érzem magam. Tegnap már majdnem szakított velem, mert elmondása szerint csak ő viszi előrébb a kapcsolatot, én meg élek a jelenben, és semmit nem teszek, hogy jobban éljünk.