Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogy segítsek a húgomnak túllépni ezen? Nagyon hosszú..!
Nagyon hosszú, de próbálom rövidre fogni:
Húgom 31 éves, 2 éve megismert egy külföldi fazont, a fickó nagyon rendesnek is tűnt. Azonban már akkor is voltak furcsaságok, 35 évesen még sosem dolgozott 2 napnál tovább a pasi, otthon lakik a szüleivel és a nővérével, a gép előtt ül egész nap stb. Erre az volt a magyarázat, hogy 10 éve angolból diplomázott, de nem elégedett a tudásával, szóval ezért ül folyton a számítógép előtt és ezért nem dolgozott (másik felében játszik)...
Teljesen elcsavarta húgom fejét, mindennap videochateltek. Később eljött ide hozzá, nekem semmi bajom nem volt a viselkedésével, úgy tűnt szereti a tesóm. Ami fura volt, hogy előttünk nem ölelte meg, de azt betudtam mint eltérő kultúra stb.
Szó mint szó, tesóm egyik nap felhív, hogy babát vár és mennyire boldogok... Tudtam, hogy régóta szeretne már babát, de ez kicsit nekem gyorsnak tűnt. Ennek ellenére támogatásomról biztosítottam, még úgy is, hogy a szüleink kissé negatívan fogadták, szerintük túl gyorsan zajlottak az események, aggódtak húgomért.
Közben a pasinak 3 hónap után haza kellett repülnie mert lejárt a vízuma. A távolléte alatt nagyban ügyködtek, hogy le tudjon ide telepedni a férfi. A gatyájukat is ráköltötték, hogy össze tudjanak házasodni, mire jön a baba... Szüleim is sokat segítettek ebben.
Nagy nehezen sikerült, idén januárban 5 fő jelenlétében megesküdtek, február végén megérkezett a kisfiuk. Ekkor kezdett szép lassan megromlani minden, húgom nagyon rágörcsölt az anyaságra, nem merte sokáig a férje kezébe se adni a babát, aki persze ezt nem nézte jó szemmel. Vita volt mindennap, próbáltak kompromisszumot kötni, sikertelenül. Volt, hogy napokig nem szóltak egymáshoz, a pasas csak a gép előtt ült, mintha otthon lenne, húgom és anyu látta el a kicsit. Amikor felajánlotta tesóm, hogy másban segítsen be a férje, állítólag azt mondta hogy csak akkor, miután húgom odaadja neki a gyereket...
Állást sokáig nem is keresett, de senki nem vette fel mert nem beszél magyarul és nincs normális szakmája, se munkatapasztalata.
Közben folyamatosan panaszkodott minden miatt, pl. anyánk túl sokszor jár át hozzájuk, nincs erre szükség, miért puszilgatja annyit a gyereket, ne puszilja meg a baba arcát, mert felnőtt korában megromlanak a fogai stb.. Közben anyu vitte ide oda, ha a pasi kérte, ő pedig sosem adott be a rezsibe vagy a benzinbe... Hihetetlen lusta volt, magától nem segített semmit, még elpakolni is lusta volt maga után. Nem mellesleg kiderült, hogy van pár betegsége is, és durván kényszerbeteg (ocd-s), szóval gyógyszereket szed, anyu vitte mindig pszichiáterhez, mert vezetni se tud...
A végére már mindenen összevesztek tesómmal, 2 hónap "próbálkozás" után a fickó hazaköltözött, mondván ő mindent megtett, mindennap meg akarta beszélni a problémákat húgommal, de nem tudják megoldani. Húgom nagyon össze van zuhanva, habár a kisfia miatt tartja magát.
Nemrég panaszolta tesóm, hogy 4. napja egyáltalán nem is keresi, mindenért őt és anyut hibáztatta, elhordta őket mindennek, másnap meg már azt mondta, nem akar lemondani róla, de "elfáradt" és hogy már érti "miért élnek sokan egyedül inkább kisállattal". Ez csak a rövid verzió, sok más is elhangzott :)
Húgom el van keseredve, hogy becsapva érzi magát, a fickó megint azon az oldalon lebzsel, ahol megismerkedtek (nem társkereső) de őket lesz@rja, a gyerek apa nélkül nő majd fel stb..
Hogy értessem meg vele, hogy örüljön, hogy megszabadult ettől a gyökértől? Tudom, hogy az eszével ő is tudja, de a szíve mást mond.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Amikor valaki ilyet ír le, kezdem elhinni, hogy a nők tényleg ostobák. A hugod a legnagyobb ostoba ebben a storyban! Egyszeruen fel nem fogom, hogy egy nő hogyan ertejelgeti magát ennyire alul! Hogyan segithetnél neki? Mutasd meg majd a kerdes alatti kommenteket
(Nő vsgyok)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Minden pontosan úgy történt a végén, ahogy nagyjából a sztori első pár mondatából tudni lehetett, hogy történni fog.
Ha segíteni akarsz neki, akkor szállj bele a gyerek gondozásába te is.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szerintem örüljetek, hogy megszabadultatok tőle, jobb lenne ha élete végég a nyakatokon élne? Wltartanátok úgy, hogy ő kivonja magát a forgalomból, csak a kaját kell a számítógep ele tenni, gyerekkel miert is foglalkozna? Nyilván aszociális, nem való sem apának sem férjnek, lusta, nem dolgozik, csak púp a hátatokon.
Ismertem ilyet, ő magyar, és kb ugyanezt csinálta mint ez a hapi, ő sem dolgozott, sem takaritott, segitett otthon, a neje tartotta el, de ő még halábol meg folyamatosan csalta az asszonyt, aki harom gyereket is szült ennek az aranyembernek. A vicc az, hogy ott is még ő volt felháborodva, hogy a nő miért "hisztizik" vele.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kb amit a kettes mond! Engem a volt nejem hagyott el egy kicsivel, nála az anyai ösztönöknél erősebb volt a párzási. Nagyon nehéz volt, míg segítséget nem kaptam, épp az anyai nagyszülők áltak mellénk, megszakítva a kapcsolatot az állattá vált szülőtől (az ilyen nem anya).
És az elsővel is egyetértek a húgod sem áll szellemileg magasabb szinten, mint egy kecske. Megérdemelte, nagyon, a kicsi viszont nem. Ez a tragédia!
Egy egyedülálló apa
Hát sajnos igazatok van, húgom nagyon melléfogott...
Mi sejtettük, hogy valami nem kóser, de őt ellepte a rózsaszín köd. Szerencsére nagyon jó anya, szüleink mindennap átjárnak hozzájuk segíteni, mert egy utcában laknak. Én azonban kicsit messzebb, szóval nehezebb a dolgom, nem is beszélve a saját családomról.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Amikor valaki ilyet ír le, kezdem elhinni, hogy a nők tényleg ostobák."
De miért nem azt jut eszedbe, hogy *ez* a nő a sztoriban ostoba? Miért a neméhez kötöd az eszét? Ennyi erővel a súlya vagy a szemszíne miatt is lehetne hülye.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!