Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Férfiak körében milyen hasonló "elmélet" terjed, amit a modern kor hozott magával mostanában? Mint nőknél, pl: én nem szolgálok ki soha egy férfit sem.
Ezt már a 3. nőismerősömtől hallom, egyik a nővérem, másik a nénikém, harmadik a volt párom, akivel nem éltem együtt sosem, 35 éves, van egy "kisfia", aki 15 éves, éjjel nappal körülötte ugrál, a fia a wc-t nem képes lehúzni maga után.
Na ő is ezt mondogatta, ő nem élne soha együtt egy férfival sem, mindezt úgy, hogy komoly kapcsolatot keresett.
Amikor náluk voltam, rámszóltak, hogy ne mosogassak folyton, az az ő dolguk, az ex apja is úgy nézett rám, mint egy félbolondra.
Vagyis apukát, gyereket kiszolgálnak, a házias papucspasast meg nem(sosem lenne igényem rá, meg kértem sosem).
Aztán elegem lett, bár leginkább a szüleiből, meg ebből a helyzetből.
Költözni nem akart az ex hozzám, a fenti állítólagos "elmélet" miatt.
Jo, hat ok hulyek, ha lenne fiugyerekem, ot is maximum 8-10 eves koraig szolgalnam ki, utana mar a legtobb dolgot meg tudja oldani egyedul. Ocsem ilyen idosen egy szendvicset mar ossze tudott rakni maganak, nyilvan a vasarnapi ebedet nem o fozte meg. Ha mar feleri a csapot normalisan, el is tud mosogatni a fiugyerek is.
Nekem egyebkent soha nem volt olyan parom, akit ki kellett volna szolgalni, a fenti elvet en is vallom, de szerencsere mindig olyanokhoz volt szerencsem, akiknek alap volt, hogy ok is a haztartas reszei es megcsinaljak a maguk reszet.
Nem tudom milyen felnőtt lesz az ex fiából, de ha lesz barátnője, az a fején ver majd szét egy komplett étkészletet, az fix.
Az ex apját meg úgy utáltam, ahogy lehet, végén már nem nagyon láttak szívesen.
Erre jön a volt párom evvel a dumával, hogy nem költözik hozzám, mert...
Nekem kifejezetten herótom van, ha körbeugrálnak, volt olyan bnőm, aki ezt nehezményezte, sosem kérek tőle semmit, mert mindent megcsinálok....
Mi van?
Ki az az incel?
Munkáról nem írtam semmit, de tökmindegy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!