Voltatok már olyan élethelyzetbe hogy magányosnak, kilátástalannak látátok az életeteket?

Nekem igazából semmi okom nem lenne rá, de még is így érzek. 28 éves vagyok van házam, kocsim, pénzem 0 mert elment felújításra, munkám nem rossz, de a szociális életem a béka segge alatt. Magányosnak és üresnek érzem az életem. A barátimmal már nem találkozunk annyit, mindenki éli a kis saját életét. Nagy részük elköltözött külföldre a barátnőjükkel. Az életem nagy része abból ál ki, hogy dolgozok majd otthon egyedül filmezek vagy játszok valamit a haverokkal. Havonta 1-2x felnézek pestre bátyámhoz. Elmegyek egyedül moziba, sétálok... ritka alkalmak egyike amikor találkozok valamelyik netes haverommal.

Jelenleg egy kis városban lakom a munkám miatt (családi vállalkozás). Sajnos úgy érzem itt fogok meghalni egyedül. Itt nőkből két féle van. 19 év alatti vagy 40 éves 3 gyerekes elvált. Ha neten meg is ismernék valakit, kicsi az esélye hogy hozzám költözne. Egy 20 éves lány meg nagy eséllyel menni akar a nagy városba még "élni".

Valahogy mindig úgy alakult az életem, hogy ha van kapcsolatom akkor a karrieremmel lesznek gondok. Ha meg a karrierem szépen ível felfele akkor meg kapcsolatommal. Sose tudtam ezt a kettőt valahogy pont eltalálni. Mintha ellenék átkozva amint jött egy nő az életembe, jött a csapat leépítés vagy kirúgás..stb (pesten dolgoztam 5 évig).