Jobb úgy lenni egy kapcsolatban hogy legalább azt hiszed szeretnek es boldog vagy, vagy úgy hogy tisztán tudod hogy csak szexre vesznek barátság extrákkal féle?

Tartom magam embernek, nem csúszómászónak, vagy guminőnek.

Ha nem bizonyít, hogy szeret tettekkel, a szavainak nem hiszek egyszerűen, hiába vagyok szerelmes belé. Attól, hogy az vagyok attól még az eszem működik és nem fogom magam kitenni szenvedésnek még egy napot sem nemhogy egy évnek.

Egyedül sokkal jobb, mint lelkileg teljesen a padlót lefejelni.

Az az időpocsékolás amit te csinálsz. Hogy már jó ideje felismerted te magad is, hogy ebből a kapcsolatból nem lesz komolyabb (házasság stb), tudod hogy te többre vágysz, de lealacsonyítod magad egy szexkapcsolatra, mert olyan klassz dolog az illúzióban élni.

Úgy időpocsékolás hogy már te magad is látod hogy nem egy a cél, nem egyeznek a jövőképek. Így te magad pocsékolod a saját értékes idődet amit egy másik pasira is fordíthatnál akivel egyeznek a jövőképeitek.

Azokat az embereket akik normálisan, egyező jövőképpel mennek bele egy párkapcsolatba, csak valami más miatt szakítanak (amit nem láttak előre) azokat nem nevezném időpocsékolóknak. De aki már saját maga is tudja vagy fél-1 éve hogy ebből nem lesz semmi komoly az maga alatt vágja a fát.

Persze senki sem jós, nem lehet előre látni hogy mi lesz, de amikor már egyértelműen kiderül hogy nem lesz ebből az amit te szeretnél, akkor miért maradsz benne? Mert jó hazudni saját magadnak?

De tudom mindhárom esetben, csak te nem tudod.

Használom az agyam ez a titka.

"De nem tudod A esetben. Azt hiszed szerelmes. Vagy nem tudos hogy 1 év mulva már nem az. Semmit nem tudsz csak reménykedsz."

Ezt hívják bizalomnak. Ez teljesen más, mint amikor pontosan TUDOM, hogy átbasz és mégis belemegyek. Ha te komolyan nem érzed a különbséget, akkor reménytelen eset vagy, felesleges tovább magyarázni.