Szakításon kívül milyen megoldások vannak? Amikor vki megbán vmit

Ha valaki olyat tesz ami szerintem nem összeegyeztethető egy általam normálisnak vélt kapcsolattal akkor ÉN SZAKÍTOK.

És NEM vagyok ettől besz@rva. Az egy dolog hogy szeretek valakit, de ha pl. megcsal vagy bántalmaz, akkor van annyi eszem, hogy nem hagyom magam, hanem ÉN szakítok.

Miért kell ennyire rettegni attól hogy te mond ki hogy vége?

Ennyit nem érsz saját magadnak? Hagyod magad alázni csak azért hogy ne neked kelljen szakítani?

Ennyire ne legyen már egy ember kapcsolatfüggő.

Ha nekem valami nem jó a kapcsolatban (legyen az akármilyen élethelyzet) akkor én nem a másik megbüntetésével, szívatásával leszek elfoglalva, hanem a saját lelki békémmel. Így inkább én küldöm el a másikat melegebb éghajlatra, minthogy miatta teljesen kikészüljek és tönkretegyen pszichésen. Tudni kell neked is NEMET mondani egy rossz kapcsolatra. Nem a másik emberrel kell foglalkozni, hanem magaddal.

Arról nem is beszélve hogy nincs értelme bosszúnak (nem kell bekoszolnod a kezed), mert a karma visszaüt!

Ez mindig így van sajnos. Vagy nem szakítasz vele és te megbántod őt jobban valamivel de akkor meg ő lessz a megbántott sértett fél akinek le kell nyelnie ezt de közben meg te is. Szóval ez egy ilyen végtelen ciklus lenne, hogy ki ki ebben a dologban.

Vagy te bántod meg előbb és ezzel megelőzöd azt, hogy ő tegye meg ezt veled. Így te leszel a kicsit sem bántott fél. De akkor meg ő fog majd ilyen kérdést írni. Szooooval igen, érted.

#3

De akkor ebben az esetben te leszel az a fél aki fájdalmat okozott és a másik lessz az aki azon fog gondolkodni, mint a kérdező. Ez nem helyes válasz.

#5

Ha rossz egy kapcsolat és nekem már lelki fájdalmat okoz, akkor tisztelem és becsülöm saját magam annyira, hogy a saját mentális egészségem érdekében lezárom azt. Jó hogy nem fogok együtt maradni életem végéig azért valakivel, hogy ne én mondjam ki a szakítást. Ma már a pszichológusok is egyöntetűen kijelentik, hogy a saját határainkat mi magunk húzzuk meg és ezért tudni kell kiállni.

És ha olyan a helyzet akkor tudni kell szakítani is és nem kell ezért bűntudatot érezni. Ezt hívják önbecsülésnek. Nem fogok azért nyugtatókon élni, egy olyan kapcsolatban ahol már az alapvető bizalom sincs meg, azért mert be vagyok sz@rva a szakítás kimondásától.

Nem véletlenül van ennyi pszichés beteg ember aki évekig, évtizedekig vergődik a lelkileg mérgező kapcsolatában és közben meg zsákszámra szedik az antidepresszánsokat, nyugtatókat vagy isznak és cigiznek. Pedig csak tudni kell kiállni magunkért. Sajnálatból vagy kapcsolatfüggés miatt meg végképp nem kell benne maradni egy kapcsolatban.

Ilyen az élet, az egyik rombol a másik épít. Mondjuk akit romboltak annak szarból kell várat építenie, ami hát nem jó és csodálkoznak, hogy miért vannak tele egyes emberek lelki sérülésekkel, bántalmakkal, tüskékkel, miért alkudnak, miért érik be szar kapcsolatokkal, miért nyelnek, néznek el stb.

Sok nőt is bsztatnak, hogy miért viseli el a bántalmazó pasiját, mit eszik, mit szeret rajta...

Nehéz bízni és sokkal könnyebb ragaszkodni valamihez, még egy rossz kapcsolathoz is, mint lemondani róla.

A félelem a katalizátora a bizalmatlanságnak, a bizalmatlanságnak a gyengeség a gyökere, a gyengeségnek pedig tapasztalatlanság, a tapasztalatlanság pedig az idő és a megélt történések párhuzama, az idő és a történések szűrését, ami végül lecsapódik bennünk, tehát amiből levonunk, azt meg a gyermekkorban a nevelés határozza meg és ami elődönti, hogy lepereg, vagy felveszed, ami pedig ezt határozza meg, hogy ütsz vagy futsz, az szerintem meg a génekben keresendő..vagy nem jó a levezetésem (?)

Mert az aljason nem tudsz bosszút állni, lepereg róla.

Szóval nem is érdemes a szakításon kívül más megoldást keresni. Úgysem érti meg, ha pedig megbántod, duplán adja vissza, mert érzéketlen.

Jobb megszabadulni tőle, a saját magad békéje érdekében.

Ha elengeded akkor nem fogja az agyadat, nem gondolkozol úgymond a bosszúálláson, aminek ráadásul lehet, hogy te iszod meg a levét.