A barátnőm állandóan beszél és mindezt vihogva teszi, egész nap. Hogyan közölje vele hogy ez elég gyerekes és jó lenne ha visszább venne?

Elmondod neki, hogy a sok vihoraszas a semmin és hogy olyanokat szól amit nem kellene nagyon zavar téged.

De egyébként tehetsz te bármit, akkor is te leszel a hálátlan köcsög, mert nem veszed észre milyen "kincs" a barátnőd.

Ráadásul a régi szokásokat nagyon nehéz levetkőzni, időbe telik és ha őt nem fogja zavarni ahogy viselkedik, mert szerinte ő a pozitivitas példája akkor aztán tényleg mondhatsz te akármit...

Soha nem értettem, miért vannak együtt emberek, ha butának, bunkónak, gáznak tartják a párjukat. Ha úgy érzem, szégyellem a párom mások előtt, akkor szakítani fogok, mert nekem fontos, hogy felnézzek rá. Olyan emberre pedig nem tudok, akit alapvetően lenézek, kevesebbnek gondolok.

Lehet jönni azzal, hogy itt mindig a szakítás van írva, mint megoldás, de egy friss kapcsolatban, ahol egyértelműen alapjaiban akarom megváltoztatni a másikat, nem ez a logikus?

Közölheted, hogy vegyen visszább. Valószínűleg meg is fogja próbálni. Aztán nő majd benne a feszültség, mert az alap jellemét fogja vissza azért, mert a párja szerint idegesítő. Ha ezt még azzal is megfejeled, hogy szerinted buta is, úgyhogy társaságban gondolja meg mit mond, akkor kb le is nulláztad őt, az önbizalmát, az önbecsülését. Mert innentől egyértelmű, hogy az, akit ő szeret, egy csacsogó, buta libának tartja, akivel gáz emberek közé menni.

Lehet ezzel a tudattal, ezzel a kierőszakolt, visszafogott, állandóan görcsös megfelelési kényszerrel működni. Akár évekig is (tapasztalat), aztán mikor rendre más jelzéseket kapsz kívülről, mikor a környezeted más tagjai értékelik a humorod, a cserfességed, mikor a kapcsolaton kívül megélheted önmagad, na akkor leesik, hogy szorít a cipő. És onnantól indul a mélyrepülés a kapcsolatban. És ehhez nem kell másik férfi, (bár gyakran az hozzá az áttörést) elég egy elfogadó munkatársi közeg, a családdal való közelebbi kapcsolat, több együtt töltött idő, egy jó baráti közeg, vagy egyszerűen, hogy leessen neki, hogy mikor nem vagy ott mellette, amikor egyedül van, akkor is felszabadultabb, mint veled bármikor.

Szóval, ennek fényében ismétlem a kérdést. Egy friss kapcsolatban, mikor rájössz, hogy a másikat alapjaiban akarod átformálni, miért nem a szakítás és mindkettőtök lelki nyugalmának védelme, idejének megspórolása a cél?