Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nők! Mit gondoltok arról, ha egy pasi 40-es pasi így tartja magát, mint ez az ismert ember?
Arról általában több szó esik itt az oldalon, hogy egy idősebb nőnek hogyan kellene kinéznie. Most nézzük meg ugyanezt a témát pasi oldalról.
A képen Brian Cox látható, 2012-ben, vagyis 44 évesen:
Aki esetleg nem tudná, ki ő:
Korábban egy rockzenekarban játszott, majd annak feloszlása után fizikát tanult az Egyetemen, és tudós lett belőle. Tudományos-ismeretterjesztő könyvek és műsorok vezetője, illetve szerzője.
Én is szeretem, de nem a kinézetét, hanem minden mást.
Most meg is lepődtem, mert ha meghallom a nevet, mindig rá gondolok, a többség meg a színészre.
#10
A sportemberek arca miért néz ki öregebbnek? Ők sportolnak, egészségesen élnek.
Én nemsokára töltöm a 44-et (43 múltam), de ennél sokkal jobban és sokkal fiatalabbnak nézek ki. Idén több generáció is épp 30-nak nézett. Tény nekem az öltözködésem is fiatalos és a megjelenésem is, mellesleg az arcomon sem látszik a kor még mindig az alkatom, pedig ugyanolyan sportos, mint 20 éves koromban, hisz egész életemben fitten és sportosan éltem...szokták is mondani, mindig akivel régebben találkoztam, hogy basszus te nem akarsz öregedni vagy változni? :D Osztálytalálkozókon szokott nagyon durva lenni, mikor a régi osztálytársak legtöbbje el van hízva és szinte már ősz meg az arc is megvan rogyva stb. ilyenkor mondom basszus lehet bennem van a "hiba". Amúgy anyukám ilyen fiatalos tőle örököltem tuti a jó géneket meg papám testvére, aki 103 éves és olyan 80-nak néznék simán. Igaz nagyot hall, de az meg nem látszik :D
A haj nem előnyös neki, de az arcán már látni, hogy nem fiatal, pedig a képen lehet, még tuningoltak is meg úgy egyben kellene látni az egész figurát.
"A sportemberek arca miért néz ki öregebbnek? Ők sportolnak, egészségesen élnek."
Az erőlködés meglátszik a fejen. Mindig azt mondják, hogy egy picike hájnak ránckisimító hatása van, kitölti az arcot.
Egyik tanárom, akit 50-es nőnek néztem (és kiderült, hogy 72) mondta, hogy 40 felett választani kell az alkat és az arc közt. Nyilván nem fekete-fehér módon, hogy soha többet nem mozogsz, hanem nem szabad már olyanokat, mint a futás, súlyemelés, hanem mondjuk jóga, bicaj, lágyabb edzések.
Ha megnézed az ilyen edzőtermes fazonokat, azoknak is egy idő után olyan nyugalmi állapotban a fejük, mintha épp erőlködnének.
Szerintem kinézetre rendben van, de tény, hogy nem ez az átlag ebben a korosztályban.
Egyébként a párom pont ennyi idős, általában fiatalabbnak nézik. De itt azért a genetika is befigyel, ez adottság kérdése is, meg persze számít az életvitel is. Én 35 vagyok, engem sem szoktak ennyinek nézni, pedig melóm nem nagyon van benne, ezt örököltem anyámtól.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!