Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nők! Mit gondoltok arról, ha egy pasi 40-es pasi így tartja magát, mint ez az ismert ember?
Arról általában több szó esik itt az oldalon, hogy egy idősebb nőnek hogyan kellene kinéznie. Most nézzük meg ugyanezt a témát pasi oldalról.
A képen Brian Cox látható, 2012-ben, vagyis 44 évesen:
Aki esetleg nem tudná, ki ő:
Korábban egy rockzenekarban játszott, majd annak feloszlása után fizikát tanult az Egyetemen, és tudós lett belőle. Tudományos-ismeretterjesztő könyvek és műsorok vezetője, illetve szerzője.
3 és átlagos 44 éves? 🤣🤣🤣Hát te csak tévét nézel vagy mivan veled?
N 30
Mivel hasonlítok rá valamennyire külsőre, és nem rombolom magam, ezért kb. így fogok majd kinézni a 40-es éveimben én is. Ezért is tettem fel a kérdést, mert kíváncsi voltam, külső szemmel mit mondanak egyesek, ha ezen a szinten leszek.
Érdekes, hogy még belső hasonlóság is van köztünk a tudomány miatt. Bírom ezt a pasit, szeretem a könyveit is.
#8
Sajnos sok 40-es magyar pasi elég rosszul tartja magát. Ezért is tartom igazságtalannak, hogy mindig a nők külsejéről van szó, mikor számos magyar középkorú pasi - tisztelt a kivételnek - rossz állapotban van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!