Miért nem reagál normálisan a párom arra, ha pozitív véleményt mondok róla?

Sztm neki egyszerűen ezek semmit nem jelentenek.

Ha így reagál, akkor nem kell erőltetni, hogy köszönje meg meg ilyenek.

N 30

Sokakat ez a dicsérgetés nőktől a gyerekkorára emlékezteti, amikor hülyén felöltöztették és "juj, de aranyos vagy kiscsillagom!";)

Inkább dicsérd úgy, hogy te is ott vagy a tükör előtt mellette és de jól nézünk ki együtt;)

Többféle megközelítést is tapasztaltam már ezügyben, megosztanék veled párat.

Volt egy kollégám, akit kifejezetten zavart, ha dicsérték. Egész konkrétan megkért, hogy ne tegyük. Számára a dicséret csak üres bájolgás volt, amiből nem tanulhat semmi értékeset. A konstruktív kritikát sokkal többre értékelte, mert attól lehetett fejlődni.

Én alapvetően nagyon szeretem az elismerést, de a túl sok rajongó dicséret úgy hat rám, mint valami szar drog. Eltávolít a földtől, elkényelmesedek és elkezd belül pöfeszkedni az egóm. Emiatt én pl általában kompenzálom a túlzott dicséretet, sokkal jobban szeretem, amikor az asszertív elismerést kapok.

Nekem sokszor okozott nehézséget, hogy a saját önértékelésem miatt nem tudtam komolyan venni a dicséretet. Mondjuk, ha egy lány ismerősöm megjegyezte, hogy jó csávó vagyok, az jól esett, de csak jóindulatú gesztusnak gondoltam, nem őszinte véleménynek.

Nekem az sem mindegy, ki mondja. A dicséret alapvetően ingyen van, és aki könnyen szórja mindenkinek, attól nem veszem komolyan. Jól esik meg minden, de súlytalan, hidegen hagy, közönyösen reagálok. Vagy az is lehet, hogy a személy státusza miatt nem veszem komolyan. Pl ha a feleségem azt mondja, hogy jó pasi vagyok, azzal úgy vagyok, hogy ő elfogult, mi mást mondana.

Ilyen esetekben az implicit visszajelzést sokkal jobban megélem, mint a face-to-face dicséretet. Pl amikor az anyósom harmadszor szed a kajámból, vagy egy harmadik ismerős megjegyzi, hogy a közös lány ismerősünk emlegette, milyen jól nézek ki mostanában, az sokkal komolyabb hatással van rám, mint amikor szembedicsérnek, mert a hátam mögött mondhattak volna bármit, nincs ellenérdek, ezért sokkal őszintébbnek tartom.

Előfordul olyan is, hogy valaki egyszerűen nem tanulta meg, hogyan kell jól fogadni a dicséretet. Korábban nem egyszer jöttem zavarba a dicsérettől, mert úgy éreztem, hogy ha elfogadom, az olyan nagyképű dolog, mintha megdicsérném magamat. Ezt úgy oldottam fel, hogy inkább álszerényen elbagatellizáltam, hogy "jaj, ugyan dehogy".