Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Szerintetek mit csináljak?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek mit csináljak?

Figyelt kérdés

Van egy nő akit nagyon szeretek és életemben először lettem szerelmes és nagyon jó érzés. Előtte még sosem és barátnőm sem volt nagyon, de ez a nő ez engem megfogott. Én nagyon zárkózott vagyok és nincsenek barátaim nehezen engedek magam mellé bárkit.

Évvel a nővel minden ok volt.

Majd egyik napról a másikra minden ok nélkül nem veszi fel a telefont, aggódok érte, mert előtte sose csinálta ezt

Majd elmegyek a lakásához mivel sokszor jártam nála ott se nyit ajtót.

És aggódok érte mert nem tudom mi az oka hogy nem beszélgetünk.


Majd kiderült hogy meghalt korábban az apja most nemrég még a legjobb barátja rákban.

De ezt nem O mondta hanem én derítettem ki. Azt mondta hogy a barátja nagyon beteg, és az apja meghalt.

De azt nem hogy a barátja is most halt meg.

A lényeg az hogy kb. 3 lassan 4 hete egyáltalán nem beszélünk és nem tudom az okát. Smsben mondta egyszer hogy ne zaklassam minden előzmény nélkül 2 héttel később miután aggódtam érte.

És ennyi.

Semmi válasz arra sem hogy miért nem beszélünk.

Szerelmi banat és depressziós lettem ez miatt sajnos és nem tudok belőle kimászni.

30/f


2022. jún. 22. 04:28
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:
100%

Ezt a kérdést mint ha olvastam már kb ugyanebben a formában 1-2 hónappal ezelőtt is...

Plusz gyanús, hogy ugyanaz a kérdező itt is :)


https://www.gyakorikerdesek.hu/felnott-parkapcsolatok__egyeb..

2022. jún. 22. 06:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 anonim ***** válasza:
100%
pár napja volt már ugyanez
2022. jún. 22. 06:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem te csak azt hiszed hogy együtt voltatok ,pedig csak kedves volt veled a nő barátilag.

Igazából mindegy is.

Hagyd békén

A zaklatás, nyomozás épp elég ok arra, hogy elkerüljön téged teljesen.

Te mindent megtettél annak érdekében, hogy ez a nő ne akarjon veled szóba állni se.

2022. jún. 22. 08:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 anonim ***** válasza:
90%

Azért kérte, ne zaklasd, mert pszichopata vagy és nem akar veled kapcsolatot.

Hogy lehúzott pénzzel? Mert vettél neki egy hamburgert?

Szted szállj le róla, mert fel fog jelenteni.

2022. jún. 22. 09:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 A kérdező kommentje:
14 és. Körülbelül 400 ezer forinttal húzott le. Nem egy hamburger árával. A másik meg. Egyszerűen nem vette fel a telefont nem zaklattam. Miután nem vette fel pár napja utána kezdtem aggódni érte. A harmadik O akart velem kapcsolatot nem én vele. A 4_ik direkt kértem tőle is hogy ne használjon ki mert ragaszkodó tudok lenni. O erre hogy nem fog így úgy meg úgy kedvel és szeret meg cuki vagyok még ez még az. Innentől kezdve sürgősen álljunk le azzal hogy ki a pszichopata is ki nem. Én egy nálam 12-13 évvel idősebb nőnek adtam pénzt és rengeteg meghívást és segítséget O meg megígérte hogy együtt leszünk és megyünk közös programokra is. Ha eleve nem volt rám kíváncsi akkor miert akart kapcsolatot? Miért kiért tőlem pénzt és meghívásokat. És nem nem egy gyrostal ára ment el. Hanem 400 ezer Ft plussz kajameghivasokra 160 ezer biztosan. Ezt bizonyítani is tudom.
2022. jún. 22. 11:45
 16/17 A kérdező kommentje:
Az lenne a korrekt az ő részéről ha visszadna a pénzemet és azt is elfejtem hogy létezett. Elegem van már ezekből a kihasznalasokbol. Nem O az egyetlen aki kihasználta azt hogy naiv voltam még jámbor lelkű.
2022. jún. 22. 11:47
 17/17 anonim ***** válasza:
Emlékszem rád. Hetekkel ezelőtt írtad ki, hogy odamentél, másik hapsival jött le, lepattintott. Pénzed nálad, irataid (??) cuccaid. Még mindig nem voltál a rendőrségen? Már ha mindez igaz. Mert azzal, hogy rohangálsz utána, hogy magyarázza meg, miért nem akar veled kapcsolatot, csak hülyét csinálsz magadból. Behúzott, becsapott. Milyen magyarázatot vársz?
2022. jún. 22. 11:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!