Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek igaza van? Tényleg én tettem tönkre az életét?
Exemmel 22 évesen jöttünk össze, és 16 évig voltunk együtt. A 16 év alatt sokat beszélgettünk családról, gyerekekről, mindketten úgy gondoltuk, hogy legalább egy gyermeket szeretnénk, és többször is próbálkoztunk, de minden teherbeesésemnek sajnos vetélés lett a vége. A hatodik vetélés, és rengeteg orvos, gyógyszerek után én belül magamban feladtam a gyerek témát, megviselt lelkileg ez az egész. A kapcsolatunk sem volt már a régi, egyre többet veszekedtünk, mert én többször felhoztam, hogy nem szeretnék már gyereket, nem akarok ezen újra és újra átesni, ő pedig erőltette, hogy de igen, majdcsak összejön.
Az utolsó vetélés után 2 évvel végül én mondtam ki, hogy legyen vége, mert nem ugyanazt akarjuk, nem közösek a célok, ő családot akar, én meg nem vagyok képes rá. Visszaköltözött a szüleihez 38 évesen.
Én azóta új életet kezdtem, nemrég új kapcsolatom is lett, amit az exem valahonnan megtudott, és írt nekem egy minősíthetetlen hangvételű emailt, hogy én mekkora egy r*banc féreg vagyok, hogy élem a világom az új párommal, miközben az ő életét tönkretettem, hogy évekig hitegettem a család ígéretével, miközben nem akartam gyereket, és hogy "visszakényszerítettem" a szüleihez, így hogy otthon lakik nem kell egy nőnek sem, és különben is 40 éves elmúlt, rám pazarolta a fél életét, én meg élem a kis felelőtlen életemet, ahelyett, hogy vele akartam volna rendbehozni a dolgokat.
Eléggé meglepett a levele, hirtelen köpni-nyelni nem tudtam, azt sem tudom, hogy akarok-e rá válaszolni, egyelőre még próbálom megérteni, hogy mit akar ezzel.
Szerintetek igaza van? Felelős vagyok azért, hogy szerinte tönkrement az élete?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Felnőtt ember, magáért felel.
Mondjuk ha már családot akartatok, az ember azt hitte volna, hogy nem egy nagy darab szarként vág bele, aki a párja nélkül az anyja vérét kényszerül szívni, mert egy életképtelen selejt. Mi volt a terve arra a forgatókönyvre, ha egyedül marad a gyerekkel?
Ne vicceljünk már, húzza ki szépen a seggéből a fejét, ráncokkal a pofáján épp ideje lenne felnőnie.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!