Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan tegyem túl magam azon, ha ennyire megbántottak?
Első alkalommal feküdtem le egy sráccal. Én komolyabbat terveztem vele, nem csak egy éjszakát.
A szex sokáig tartott, de a srác nem élvezett el. Pedig én próbáltam a kedvében járni.
Az együttlét után elmondta nekem, hogy én igazából nagyon tapasztalatlan vagyok még a szexben, nem ismerek sok pózt vagy nem bírom sokáig egy adott helyzetben, pózban. Emiatt én nem nem vagyok jó a szexben és még sokat kellene gyakorolnom. Volt olyan dolog amire azt hittem én abban jó szoktam lenni, mivel már kaptam pozitív visszajelzéseket. De ez a pasi erre a dologra is azt mondta, hogy nem volt jó, nem csináltam jól.
Persze a testemre is tett megjegyzéseket, mivel azt sem találta tökéletesnek.
Mit lehet tenni ilyen esetben, mikor egy lányt ilyen szinten megbántanak? Előtte nagyon tetszettem neki, odáig volt azért hogy legyen már végre valami közöttünk. Ezért nem feltételeztem, hogy így fog viselkedni utána.
Elég váratlanul ért és nagyon megbántva, megalázva éreztem magam.
Hogyan dolgozzam fel?
Lehetséges neki is van önbizalomhiánya és azért viselkedett így?
Nem tudom elhinni hogy csak én voltam a rossz mindenben.
Lehetséges hogy esetleg olyan problémája van, hogy nem vagy csak nehezen tud elélvezni és emiatt rám vetítette ki a problémáit?
Vagy lehetséges én tényleg ennyire béna vagyok és amiatt mondta ezeket?
Hogyan reagálnátok egy ilyen mértékű sértésre?
Hány éves vagy, szűz voltál még?
A srác egy igazi bunkó.
Próbálj valami mással foglalkozni, hogy elterelődjenek a gondolataid.
Nem első volt nekem. Volt már barátom is, akivel jártam huzamosabb ideig.
Csak az a baj, nekem már kialakultak érzelmeim, de nem sejtettem ennyire megbánt majd. Mondjuk az furcsa volt, hogy már nagyon erőltette a szexet és nem arról beszélt mit tervez velem, csak a szexre tért ki.





Egyértelműen a srác egy phöcsfej.
Az "ezt még gyakorolni kell" duma tipikusan olyan, amit egy srác azért mond mert azt hiszi így még többször lefeküdhet veled és nem is sejti, hogy megbánt.
Engedd el ezt a srácot, igazi tahó. Ha pedig akárcsak egy újabb szóval is kritizál akkor mond, hogy neki meg kicsi a pöcse.
Illetve a testednek adj énidőt nézz próbálj meg barátnőiddel önbizalkmboostot tartani.





Egy férfi nem viselkedik így.
Ő pedig nem férfi, csak egy ordas nagy tahó, aki gyűjti a numerákat.
Ha másnak jó volt amit csináltál, akkor nem vagy rossz az ágyban.
Nem vagyunk egyformák, viszont a stílus nagyon nem mindegy ahogy a másik tudtára adjuk.
Ne foglalkozz vele többet, keress olyan férfit aki értékel!















Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!