Melyiket bánnám meg jobban idős koromra?

Férfiként: Igyekszem a leírt információmorzsák alapján objektív véleményt mondani. Ha elvinném szubjektív irányba, akkor előre is bocsi!

Kezdésnek... Nem tudom a háttereteket, mert konkrét példák nem állnak rendelkezésre. Nem tudom, próbáltad-e megbeszélni pároddal, hogy mit vársz tőle? Voltak-e erről beszélgetések, és ha igen, ezek hogyan sikerültek?

Ha igen, de nem hajlandó beszélni erről/változtatni a hozzáállásán, akkor egyedül maradni is jobb, mint "bedobni a pöcébe az élesztőt", azzal hogy gyereket is vállalsz egy alapvetően rossz kapcsolatba.

Ha volt beszélgetés, vannak is törekvések a változtatásra mindkét oldalról SEM merem azt mondani, hogy most azonnal vállaljatok gyereket. Tudom, kifutsz az időből, de nem szabad mindjárt a "mélyvízbe ugrani" - a tieteknél jobb kapcsolatok bele tudnak bukni.

Az sem derült ki, hogy mióta vagytok együtt. Ha évek óta, és nem voltak a tervek/igények megfelelően lekommunikálva, abban sajnos mindkét oldal hibás, de úgy gondolom: Még korrigálható, ha a feleknek van VASAKARATA helyrehozni a dolgokat.

Most jön hogy átmegyek szubjektívbe. Én egy esetlegesen évek óta rosszul működő kapcsolatba biztosan nem vállalnék gyereket. Kevésbé bánnám meg azt, hogy effektíve egyedül maradok életem hátralevő évtizedeire, mint belevállalni egy rossz/toxikus kapcsolatba egy gyereket, és függelmi helyzetbe kerülni. Ha menthetetlen egy kapcsolat, jobb kilépni belőle. Ha csak a félelem tart vissza attól, hogy egyedül maradsz, most mondom: SOSEM késő előlről kezdeni. És - ezt előttem is elmondták - még akár mindkét vágyad is teljesülhet. De ehhez lépni kell - hangsúlyozom: abban az esetben, ha a kapcsolat menthetetlen (értsd: nincs tisztelet, nincs szeretet, nincsen konszenzus).

F/32