Huszonévesen egyedül még oké, de 40 felett?

10-es igazad van, sajnos a többség így él. Én egyrészt ezért nem is szülök soha gyereket. Viszont ki lehet fogni normális férfit is. A jó házassághoz pedig egyformán mindkét félnek tennie kéne. Az élettársamnak az előző házasságából vannak gyerekei, akik már felnőttek, így elfogad engem, hogy nem akarok szülni. Mert esetünkben is érdekes, hogy az a nő nem kell, aki szült neki, velem meg már 15 éve jól érzi magát. Meg az előző nője is sok rossz dolgot művelt, így azt mondom kettőn áll a vásár.

A kolléganőid meg gondolom azok a tipikus szolgahajlamú, könnyen kihasználható butácska nők, akikkel tele az ország. Meglátnak fiatalon egy péniszt és azonnal szülni támad kedvük. Semmi pszichológiai érzék, hogy mondjuk már párkapcsolat elején észrevegyék, ha vmi nem stimmel a pasival. Meg persze a férfiak nagyon nagy százaléka egy gusztustalan féreg jellem.

Erre senki nem tud neked válaszolni, lehet, hogy bánni fogod, lehet, hogy nem.

Én harmincas nő vagyok, ha hazaérek, a férjem, a gyerekek meg a macska vár, nem tudom elképzelni, hogy az üres, szeretetlen lakásba jöjjek haza.

Most ha hazaérek, együtt vagyunk, főzünk, a kertben tevékenykedünk, játszunk, beszélgetünk alvásidőig, nen mindig mindenki együtt, de mégsem egyedül.

Azt érzem, jó siralmas életem lenne, ha kimaradnak ez a szeretet és élet, ami most körülvesz. De ez én vagyok. Aki máshoz van hozzászokva, nem biztos, hogy így érezne.