Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Jól tettem szerintetek, hogy letiltottam a lányt?
Pár napja megismertem egy lányt egy beszélgetős oldalon.
19 éves srác vagyok, kapcsolatom még nem volt egyáltalán, de nem szégyellem, úgy vagyok vele, hogy jobb kivárni és találni egy olyan lányt akit tényleg szeretni tudok.
Nagyjából 1 óra beszélgetes után átmentünk instagramra, majd másnap fb-re.
Tudtam, hogy nem kamu profil, de az fb-n ki volt írva a sulija is, megnéztem az osztályfotóját az iskola honlapján, úgyhogy láttam, hogy tényleg "vele" beszélgetek.
Egy ideig semmi probléma nem volt, teljesen jól beszélgettünk fb-n is.
Nem nézek ki túl jól, legalábbis szerintem, de tetszettem már más lányoknak is, ő viszont egyre többet dicsérgetett.
Egy idő után olyanokat mondott, hogy az összes eddigi barátjánál szimpatikusabb vagyok neki es nagyon örül, hogy megismert.
Nekem már itt fura volt, másfél nap után miért kezd el egy lány ennyire nyomulni?
Még akkor sem normális ha ezt egy fiú teszi.
Azon is kiakadtam, hogy 16 éves létére már 4 kapcsolaton túl van.
Nemigazán értem, hogy ennyi idősen miért volt valakinek eddig 4 párkapcsolatra szüksége, de még ezt is elfogadtam valahogy.
Másnap amikor beszélgettünk folyamatosan nyomult, olyanokat írt, hogy alig várja, hogy mellette feküdjek, és mennyire jó lesz majd együtt.
Ez volt az a pont, ahol szó nélkül fogtam és letiltottam mindenhol.
Teljesen komolytalan lett a viselkedése és hatalmas csalódásnak tartom, hogy az első nap egy aranyos, normális lánynak tűnt, utána meg olyan lett mint valami idióta p@csa.
2 barátomnak elmeséltem ezt és szerintük komplett idióta vagyok, hogy emiatt letiltottam, mert hogy milyen szép csaj és mekkora lehetőség volt ez számomra.
Most komolyan, szerintetek normális ahogy a lány viselkedett?
Mert ha ez a normális viselkedes egy lánytól, akkor inkább maradok egyedül.
És akkor egyből nyomulni kell?
Nem voltak komoly szándékai, gondolom egynek jó lettem volna neki, fél év után meg szakít velem.
Köszi, de nekem ez nem kell.
Ha valaki 4 pasin túl van 16 évesen azt nemtudom komolyan venni, főleg ha így viselkedik 2 nap ismerkedés után.
"Illetve már felnőttem, anya vagyok, lányom van, és látom, hogy ő is átmegy ezeken"
Ezt nem olvastad, 19es? Lányom van, kistini. Igaz nem 16, de már vannak szerelmi drámák bőven, ami kívülről rossznak látszik, de én látom, mennyire őrlődik belül és szerintem jól csinálja a dolgokat. Elsőre örül, ha szerelmes belé valaki, szeretné, ha működne, de rövidúton vége lesz neki.. vagy túl ragaszkodó és elijeszti a srácot, aki ezért furának tartja:) Pont mint én voltam, pont mint a barátnőink voltunk, és pont, mint az 50-100 évvel ezelőtti lányregények hősei.
Emberek vagyunk, ugyanazokon a fejlődési utakon megyünk át 100+ éve.
Előbb nincs önbizalma, örül az ember, ha valaki különlegesnek látja, majd rájön, hogy nem működik, és vált. Egyre okosabban vált, amíg el nem jut arra a szinte, hogy már képes megoldani a gondokat, és ha egyszer lesz olyan mázlija, hogy jó ember mellett köt ki, jó sokáig vele marad:)
Ebben semmi rossz nincs, akkor sem, ha sír a fiú, hogy a lányom szakított vele. Had sírjon, ahogy a lányom is. Ahogy én is sírattam meg másokat és sírtam. Így tanul az ember, tapasztalattal, ezek nem rossz dolgok, és ettől nem szemét a másik. Ha megjön az önbizalma férfinak vagy nőnek egyaránt, szereti felkelteni a másik nem figyelmét, feszegetni a határait.. önbizalom kérdése és személyiségfejlődésé, utóbbi meg ugyanazokon a szakaszokon megy át vagy száz éve.
Szerintem az ismerkedesnek lennie kell egy normális tempójának. Aki ilyeneket ir, annak őszinte, komoly erzeseinek kellene h legyen és ez 1-2 nap alatt nyilván nem alakul ki, ezért jogos, hogy furán érezted magad tőle.
4 párkapcsolat ennyi idősen azt jelenti, könnyen jött és könnyen ment. Te nem ilyet keresel. Ez a lány inkább idealizalja a dolgokat és az elején elkezd rajongani, de ez nem szerelem. Először meg kell ismerni egymást, utána jöhetnek a vallomások és sokkal jobban fog esni.
Jól erzed, hogy minek mikor kell eljönnie. A celod egy rendes párkapcsolat, nem egy páréjszakás.
16 éves tinilány, akár fél perc is elég nekik hogy lelkesedjenek a semmiért, mint a tinifiúknak.
Itt átbeszélgettek egy két napot, ami azért a semminél jóval több.
19 éves vagy, ha életreszóló szerelemről ábrándozol szűzként, pont olyan éretlen vagy, mint a lány, akit lenézel. De ha ennyire lenézed, jobb is, hogy megszabadult tőled.
A lassabb tempó, lassabb vonzódás kialakulása nem garancia a hosszabb kapcsolatra, ahogy erős fellángolásra is épülhetnek több tízéves házasságok. Ráadásul miért cél a hosszú kapcsolat ENNYIRE? Mármint fogsz valami szerencsétlen önbizalomhiányos lúzer csajt, aki sosem fog elhagyni, mert nem mer, meg is vannak az "értéktelen" többtízévek, akár egy egész életnyi üres együttlét.
A csaj lelkes volt, szeretett(legalábbis vonzódott hozzád lélekben), ebből bármennyi értékesebb, mint 20 üres év. Vagy te is a tökéletest hajtod, mint a mesékben(tapasztalatlan szűzként), és még te érzed úgy, hogy leéretlenezhetsz egy tinilányt?:D
Embeeer. Tetszel neki! Beindítja a külsőd és a gondolataid, vágyik rád. 2 nap alatt ez normális.. sőt az lenne furcsa, hogy minek ismerkedne veled tovább, ha nem akarna belőled többet kapni. Persze sokan nem mondják ki a gondolataikat elsőre, de ez egy őszinte lány, és kicsit naiv is, simán kimondta következményekkel nem számolva.
A srácnak, aki "nem olvas regényeket": ez meg is látszik ;)
Akkor csak úgy kiegészítésként:
A csajnak olyan profilkép van kint fb-n ahol szívja a cigit.
Ez a kép tavalyi, tehát 15 éves korában készült.
Az első pasijával állítólag másfél éve volt együtt, aki 21(!) éves volt, és azóta lett még neki 3.
Akárhogy számolom, ez azt jelenti, hogy pár havonta váltogatta eddig a pasikat.
Szóval nem kell azthinni, hogy tapasztalatlan tinilány aki hirtelen bennem találta meg a nagy szerelmet.
Szimplán úgy volt vele, hogy egynek jó leszek, pár hónap múlva meg röpültem volna.
Egyébként nem, nem az örök szerelmet keresem, de szerintem van középút, lehet találni egy lányt akivel lesz egy normális kapcsolatod, ha pedig nem működik egy idő után, akkor nyílván vége.
A kérdést is csak azért írtam ki, mert kíváncsi voltam, hogy ki mit gondol erről.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!