10 éve házasságban/párkapcsolatban élők. Ennyi idő után milyen a kapcsolat?

Meghitt, talán ez a legjobb szó.

Már rég felszállt a rózsaszín köd, de még mindig őt választanám. A hibáival is együtt tudok élni. Ez szerencsére kölcsönös.

A szex jobb, mint az elején, teljesen összehangolódtunk. Szívesen kipróbálunk bármit, nincsenek tabuk. Legfeljebb kiderül, hogy annyira mégse jó, mint ahogy elképzeltük. Teljesen őszintén meg tudunk beszélni mindent, ezt is.

Alapvetően azt érzem az első perctől, hogy a kommunikáció tökéletesen működik. Az első randin is úgy beszélgettünk, mint akik ezer éve ismerik egymást. Ilyen eddig csak a legjobb barátaimmal volt.

Még egymás családjával is kijövünk, a baráti társaság is közös lett.

Vitatkozni szoktunk, de teljesen kulturált formában, anyázás meg vádaskodás nélkül, és legtöbbször sikerült kompromisszumot kötni vagy meggyőzni egymást. Veszekedés kétszer volt, akkor komoly problémákkal néztünk szembe. Mindkétszer felmerült, hogy érdemes-e folytatni, vagy engedjük el egymást. A folytatást választottuk.

Úgy érezzük, hogy egymás tökéletes másik fele vagyunk, de ez nem azt jelenti, hogy magától működik. Minden nap teszünk azért, hogy a másik jól érezze magát velünk és örömmel jöjjön haza.

Lehet, hogy kívülről úgy tűnik, hogy ez az a bizonyos langyos kaki, de nem a kirakatban élünk.

Ugyanazt tudom mondani, mint a #2, annyi különbséggel csak, hogy a kapcsolatunkat érintő komoly problémával még nem találkoztunk, így amikor válságba került az életünk, az fel sem merült, hogy külön utakon folytassuk. Az első naptól kezdve olyan érzés, mintha mindig is ismertük volna egymást, és ez az elmúlt 12 évben csak egyre erősödött. A szex olyan, mint az elején volt.

Nem hazudok, nem habos-babos az életünk, nincs folyamatos lángolás és lelkesedés, vannak jobb és rosszabb napjaink, főleg hogy már gyerekeink is vannak és azért elég sokszor fáradtak vagyunk és nincs időnk úgy igazán egymásra, de mindig ha valamelyikünk úgy érzi, hogy most baj van, akkor azonnal szól, és megtaláljuk a módját, hogy visszatereljük a kapcsolatot a helyes mederbe. Az intimitás nem szűnt meg, a mindennapjaink része, a szerelem meg erősebb, mint valaha. Összetartozunk, és el sem tudjuk képzelni, hogy ez ne így legyen.

"Nagyon sok pasi közt dolgozom es hányingerem van, hogy azt látom igy anya ugy anya telefonban, bent meg azt nem kurta le, akit nem szégyelt."

Oké, most nézd meg, hogy mit látsz a nőknél és hogy ezek a férfiak milyenek.

Volt egy 12 éves kapcsolatom. Kb. a lány környezetében mindenki irigyelte, hogy milyen normális vagyok. Nem tudtunk találkozni ősszel 2 hétig és beközölte, hogy elmúltak az érzései, élni akar. Előtte minden szép és jó volt, jött volna idén az eljegyzés is. Azóta a lány csak gyökerebbnél gyökerebb pasikat fog ki.

Mellette, van pár ismerősöm, akiknek hosszú, "jól" működő kapcsolatuk van. A jót azért tettem idézőjelbe, mert ezek a srácok rendszeresen félremennek, egy részük meg veri is a barátnőjét/feleségét. Úgy tűnik, hogy manapság a nőknek ez kell egy "jó" kapcsolathoz.

Így most már mindkét nem miatt hányingered van?

Voltak mélypontok, gondolom lesznek is. Egy valami mindíg biztos volt hogy együtt akarunk lenni es meg akarjuk oldani. Kemeny idoszakok is voltak, főleg olyan 7 év után. Mindkettonknek dolgozni kell saját magán, minden problemanal.

A szex is rendben van, szerintem az is a sarkalatos kerdesek egyike. Volt hogy keveselltem, szóltam is. Ki akartam deriteni mi van. A parom olyan ( mint sok mas pasi) hogy nem beszél rögtön arrol ha gondja akad a munkahelyen , es nem tudtam mi van hetek teltek el mire kinyögte. Azert nem volt szex pár hetig. Na mindegy a lenyeg hogy az okokat kell kideríteni ( de nem okolni) aztan megoldani ha van valami. Ehhez az kellett hogy kommunikaljunk. Van hova fejlodni , de azt gondolom jó az irany. Nekem is el kell fogadni bizonyos ponton hogy ő ilyen, de dolgozrunk azon hogy igenis velem megbeszelheti stb. Naluk nem volt szokas megbeszelni a dolgokat, ha nem beszeltek róla az nincs felfogás volt. Ezen túl kellett lendulni ahhoz hogy fejlodjunk.

Igazabol ez egy folyamatos munka. Mint minden ami tartós az munkaigenyes is. Hogy meddig lesz így nem tudom. Remelem sokaig. 14éve vagyunk együtt. Ha nem sikerult volna rendbe tenni a bajokat, nem gyötrődtünk volna egymás mellett. Annyira szerettük egymást hogy a masiknak es magunknak is jót akartunk. Azt nem kivánnam tőle, hogy ha minden kuzdelem ellenere nem tudunk egyutt elni akkpr velem maradjon. Vagy fordítva. Az évek alatt sokmindenben totál egymasra hangolódtunk, kb kitalaljuk a masik gondolatat. De van amiben csak nezunk neha hogy a masiknal total az ellentete jött le valamiről😅. Ezt tudom hogy ez így is marad. Szerencsere ö is tamogat es bíztatni szokott es en is őt. Szerintem ez így normális. Pl dícsér hogy jól nezek ki, ami szerintem minden nőnek jól esik. Valamint bíztat amikor edzeni vagy futni megyek, hogy jól erezzem magam a bőrömben es ledolgozzam azt a felesleget ami zavar. ( sosem csesztet)

A mai napig úgy erzem hogy este milyen jó hogy mellette fekszek( még ha pont fel is bosszantott😆) es örülök hogy reggel ott van amikor felkelek.