Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hisztek abban, hogy a belső "szépség" kifelé is megmutatkozik? Tehát, ha valaki komoly belső értékekkel, jó tulajdonságokkal rendelkezik, az valahogy megszépül, látszik az arcán is?
Magához képest hiszek benne.
De azt hülyeségnek tartom és tessék már leszokni róla, hogy valaki a belsőjétől várja, hogy a külsejét elfogadják (nem barátságban, ott nem számít, hanem egy fizikai vonzalmat is igénylő kapcsolatban). Főleg, hogy aki így gondolkodik, az belsőre sem lehet egy nagy eresztés, mert sokat elárul rólad, hogy mi az, amit elviselsz a testeden tartósan és amibe beletörődsz, hogy az reprezentáljon téged a megjelenésedben. Ha a belsődért tudsz tenni, a külsődért is. Az ember hússal és lélekkel együtt ember. Test nélkül csak egy szellem, lélek nélkül pedig csak egy droid.
Persze. Férfiak között is van ilyen és nők között is.
Ha valaki jószívű és önzetlen, az a kisugárzásán is látszik.
Nem abban nyilvánul meg az igazi szépség, hogy valaki kívülről szép.
Részben.
De ettől még külsőre nem lesz vonzóbb. egyszerűen kifejezve ettől még nem fogok lefeküdni vele.
Szerintem ez igaz, de nem a szó szoros értelmében. Mint mindig, most is az a helyzet, hogy az értelmezésen múlik minden.
Aki ezt a szólást úgy értelmezi, hogy a szépség egyértelműen a belső tulajdonságok függvénye, az tévúton jár. Attól, hogy egy rettentően kedves ember vagy, nem lesz szebb a bőröd, nem kerül helyére a testsúlyod, az orrod formája sem változik.
Én inkább beszélnék vonzerőről. Az, hogy mennyire vagy vonzó, annak egy jelentős része a szépséged, de szerintem még nagyobb részét adja a személyiséged. Annál is inkább, mert a személyiséged nagyban tükröződhet a külső megjelenésedben is.
A másik helyes értelmezése a szólásnak az, hogy ha belül egyensúly van, az megjelenik kifelé is. Amikor egy ember jól érzi magát a bőrében, azt szemmel is lehet látni, ez pedig tűnhet úgy, hogy az illető kivirult, megszépült.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!