Jogosan sértődöm meg ezen még akkor is, ha van párom?

A közbeszólás jogos volt, de az, hogy utána még folyton keresed az alkalmat és mardosod, nem volt jó ötlet. Nem azért, mert kedvességet érdemelne, hanem azért, mert tovább mérgesíti a helyzetet és egyáltalán nem szolgálja azt, hogy pozitívabban gondolkodjon rólad, sőt csak megerősíted a rossz véleményét, ráadásul a sértegetésed viszi rá, hogy csakazértis megint visszaszúrjon. Így örökké egymással fogtok bunkózni.

A másik, hogy nem is kéne hogy ennyire érdekeljen. Miért, neked kéne ő otthonra? Gondolom nem. Akkor meg még szerencse, hogy te sem neki, így nem ütköznek az elképzeléseitek. Senki sem kéne mindenkinek. Az, hogy ezt így ki is beszéli, esetleg ronda hangnemben, csak róla állít ki szegénységi bizonyítványt, hogy egy primitív tahó, aki ész nélkül kiokádja magából a felesleges hülye véleményét. Nem a te bajod. Egészséges önbecsüléssel túl kellett volna ezen lendülnöd, miután közbeszóltál, elégedetten elmosolyodni a döbbenetén, és magadban nyugtázni, hogy "mintha te kellenél nekem, hülyegyerek". Aztán semlegesnek maradni. Ott, akkor nyertél. Így viszont újabb és újabb visszavágókra hívod, és olyannak tűnsz, mintha ezen múlna minden önbizalmad, igenis mindenkinek kelleni akarnál, és az sértené halálosan az egódat, hogy kiderült, hogy valaki nem érted epekedik.