Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit csináljak? Teljesen elvagyok keseredve
Én csinálhatok bármit az életben, mindig kevés vagyok hozzá, mármint az élethez. Úgy érzem kár volt megszületnem is. Küzdöttem már depresszióval is, és nőgyógyászati problémáim is vannak. Anyám is azt mondja, kár volt gyereket vállalnia, mert velem csak a baj van, és sokszor panaszkodok.
Másoknak minden sokkal könnyebben sikerül az életükben. Nekem meg minden egy nagy csalódás. Munkám sincs, hiába beadtam a jelentkezésem egy pár meghirdetett álláshirdetésre, mégse kellek sehova dolgozni. Ki más, ha nem én? Hisz már mindenben olyan szerencsétlen vagyok, hogy még a suliban is kiközösítettek csendességem miatt. Pont amiatt mert nincs munkám, a barátommal sem tudok összeköltözni, azt mondta nem fog eltartani, bár azt nem is szeretném.
Másoknak meg szinte semmi problémájuk sincs. Csak annyi hogy a munkahelyükön meg vannak becsülve, házasodnak, gyereket vállalnál, és ennyi. Így hogy csak csalódások érnek, semmi értelme az életemnek.
Normális amit érzel, de a nyavalygással nem tud az ember előre lépni. Ne arra koncentrálj ami nem sikerült, hanem ami igen, még ha 20 éve is történt. Azokból meríts erőt amikor sikerélményeid voltak. Mentálisan teljesen át kell kapcsolnod magad.
Idézném Madách Imrét: "Küzdj és bízva bízzál". Fel kell állni a kudarcokból, még ha keserves is és harcolni a céljaidért.
Sajnos erről anyukád tehet, valószínű gyerekkorodtól nyomták beléd otthon ezt a baromságot, hogy te semmirekellő vagy stb. Emiatt az egész világhoz való hozzáállásod sajnos rossz lett. Mert ezt tanultad kisgyerekként ezt szoktad meg, de ez nem a valóság.
Ha tudsz angolul, ezt úgy hívják a pszichológiában, hogy "core beliefs". Ez a sok hülye dolog, amit a toxikus szülők belénk vernek. Youtube-on nézz róla videókat! De azt javaslom legjobb ha pszichológushoz mész..
Nem veled van baj, hanem a hiteddel. Azt kell megváltoztatni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!