Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Van még itt olyan, akinek 28 évesen nem volt barátnője?
Gondolkodtam azon jó ideje, hogy kiírjam-e de úgy döntöttem, hogy kiírom.
Elsősorban segítséget szeretnék kérni csak és annyit előre bocsátok, hogy szó nem lesz semmilyen önsajnáltatásról, mert az távol áll tőlem.
Sosem piszmogtam ezen és okolni se okoltam senkit ezért, mert lehet tényleg csak így alakult, viszont kíváncsi vagyok érdekelne mások véleménye, ennyi az egész.
Az okát azt meg nem mondom, igazából elvoltam egyedül és tényleg jól éreztem magam sokszor így meg most is és egyáltalán nem gondoltam erre, viszont mostanában elég sűrűn kérdezik, hogy mi a helyzet lányok terén.
Bátortalannak se mondanám magam, mert elbeszélgetek bárkivel ha úgy van és ha olyan a téma amihez hozzá tudok szólni, viszont valamiért magam sem tudom ennek az okát, ezt szeretném kideríteni.
Igazából nekem külső terén sincs nagy elvárásom nem azt mondom hogy nem számít, max. annyi hogy igénytelen ne legyen, de inkább úgy vagyok vele hogy belül legyen rendben az illető.
Hogy én magamat milyennek tartom ez olyan dolog, hogy nem tudnám így megmondani, mert ugye mindenkinek más tetszik, más a szép így nem tisztem magam fényezni, viszont a szemem színét dicsérték, hogy szép kék így az adott önbizalmat, de nem szálltam el magamtól.
Ha esetleg valakit érdekel a külsőm, inkább nők véleményére lennék kíváncsi, akkor írjon nyugodtan küldök képet, ha esetleg megtudja mondani, hogy mi lehet a helyzet, de csak abban az esetben, ha szeretné és ha valaki tud tanácsot adni ezzel kapcsolatban, azt nagyon szépen megköszönöm és azt is, ha valaki válaszol!
"Van még itt olyan...."
Tele van az oldal incelekkel, ennyire lathatatlanok vagyunk? :)
37F incel
van itt olyan, de mégis miben tudnának ők segíteni? Olyanokat kéne keressél, akik sikeresek a nőknél.
Egyébként meg nagyon egyszerű; társaságba kell járni, minél több emberrel beszélgetni, ismerkedni.
Oké, de én a nőket nem utálom és nem is fogom.
Ez távol áll tőlem. Csupán erre lennék kíváncsi.
#6
Multkor meg utaltak a lanyok....
https://www.gyakorikerdesek.hu/egyeb-kerdesek__onismereti-ke..
37F incel
Olyan -elsösorban- férfi aki akar de nem tud az ellenkezö nemmel párkapcsolatot kialakítani.
Sajnos ráragadt egy negatív jelleg hogy mi nögyülölök volnánk pedig nem. Van egy maréknyi idióta aki sajnos tènyleg az és miattuk sokan nem szeretik ezt a szót.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!