Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Egyéb kérdések » Lábimádó doki? (Elnézést,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lábimádó doki? (Elnézést, hogy nem az Egészség rovatba írom, de nem ez a vonatkozás a lényeg. )

Figyelt kérdés
...ilyen szempontból meg voltam elégedve. Az volt, hogy új rendelőbe mentem, egy még viszonylag fiatal pasi, kedves is volt, elmondta a szokásosat, menjek a fülkébe, és derék alatt vegyek le mindent. Néha az volt a benyomásom, mintha a cipőmet mustrálgatná. Aztán még olyat is mondott, itt tiszta a padló, nem értettem, mire céloz ezzel. Levetkőztem alul, ahogy szoktam, cipőt, farmert, bugyit, póló+zokni maradt. Elindultam befele a vizsgálóasztalhoz, a doki most egész határozottan a lábfejemre pillantott, majd innentől mintha némiképp csalódottan beszélt volna velem, valahogy úgy keresztülnézett rajtam, persze megvizsgált rendesen, meg minden, de nem volt többé túl udvarias vagy érdeklődő. Hazafelé esett csak le az egész, amiatt volt frusztrált, hogy nem láthatott mezítláb, pedig szeretett volna. Vagy csak képzelődnék?
2010. szept. 2. 01:01
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
100%
Nem,csak lábról megmondja hogy milyen jövő vár rád és nem látott jó jövőt számodra.
2010. szept. 2. 01:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
69%
Szia! Ugyanmár, te képzelted be.
2010. szept. 2. 01:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
57%
01:06: zokniban nem láthatta a jövőt, te nagyokos. A tenyérjóshoz sem kesztyűben megy az ember.
2010. szept. 2. 01:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
Lehet, hogy a lábkörmöd állapotából akarta felállítani a diagnózist!:)
2010. szept. 2. 01:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:
Ha skorbutos simán látszana :)
2010. szept. 2. 01:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:
100%

Tévesen vonatkoztatsz dolgokat magadra, sztem menj pszichológushoz.

A cipődet nézegette+megjegyezte, "nálunk tiszta a padló".

Mit akart ezzel mondani?

Hogy légy olyan kedves, te se koszold be!!!!

A többi beképzelés. Talán bejött neked a bácsi, ha máshogy nem, tudat alatt, és elvártad volna, hogy kicsit a lelkeddel is foglalkozzon. De ő a dolgát tenni volt ott, passz.

Egyéb?

2010. szept. 2. 01:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
53%

Ez egy nagy hülyeség:D

Ha tényleg szeretné a lábakat akkor láthatna strandon is bőven, vagy a feleségének is van vagy barátnőjének.Csak beképzeled.

2010. szept. 2. 03:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
100%
És ha szereti a női lábakat, akkor ez téged feszélyez?
2010. szept. 2. 10:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
legközelebb próbáld ki, h leveszed a zoknit is :D hogy akkor mi lesz a reakciója
2010. szept. 2. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 A kérdező kommentje:
10:59: sztem nem feszélyezne, csak nem állt össze az agyamban a szitu.
2010. szept. 2. 20:14
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!