Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Nagy korkülönbség, nagyon más egzisztenciális háttér, nagyon eltérő személyiség. Lehet értelme?
Megismerem valakit, aki sajnos jóval idősebb nálam, a személyisége is nagyon különbözik attól, amihez általában vonzódom ( a nyugodt, határozott, “lassabb” emberek mellett érzem magam biztonságban, a nagyon pörgős, nyitott és totál extrovertált emberek mellett sokkal kevésbé). Teljesen mások az alapjaink is, nagyon másba születtünk bele, mást hoztunk magunkkal.
De mindketten elèg nyitottan, sajátosan gondolkozunk a vilàgról, tök érdekes dolgokról tudunk beszélgetni, valamiért elèg nagy hatással vagyunk egymásra, pedig amúgy egészen biztos vagyok benne, hogy én sem vagyok az ő esete. Az utóbbi időben már egyértelmű jeleit is adta annak, hogy valamit elkezdett érezni irántam. Ha nem figyelek oda, sokat néz, sokszor megérint, felvetette már azt is, hogy menjünk el valahová, szeret ilyen-olyan okkal odajönni beszélgetni, nagyon próbál megismerni. A korkülönbség valószínűleg őt is zavarja kicsit.
Ti mit tennétek? Valami azt súgja, hogy ebből nem lehet semmi, mert akàrmilyen érdekes, mèg ha az elején tudnánk is alkalmazkodni a másik habitusához és személyiségéhez, hosszú távon nem működne. Egyelőre erős vonzalmat sem érzek, ebben lehet, hogy a 20 év korkülönbség is benne van. Szellemileg viszont tök érdekes és izgalmas.
Leírtad a választ: Hosszútávon nem működne.
Nem együtt fogtok megöregedni. Kezdetben valóban érdekes lehet, megélhetitek az "ellentétek vonzzák egymást" dolgot, ami eleinte tényleg izgalmas és érdekes lehet, új tud lenni, de hosszútávon a hasonló kötődik a hasonlóhoz.
Nem lehet egyértelműen kijelenteni,hogy nem működhet, ahogyan azt sem,hogy működhet, illetve meddig.A korkülönbséges kapcsolatoknál mindig a gyerekvállalás kérdése kardinális. Semmi egyébnek nincs jelentősége,működik amíg működik.
Nézzétek meg hogy milyen kevés pár az aki igazán boldog, hány kapcsolat végződik válással, még akkor hosszú együttélés után is.
Kérdező, ne gondold túl. Ha szeretnétek, vagy szeretnél gyereket, akkor azt beszéljétek át. Egyébként meg örülj annak és értékeld ha boldogok vagytok.
Egyelőre erős vonzalmat sem érzek, ebben lehet, hogy a 20 év korkülönbség is benne van. Szellemileg viszont tök érdekes és izgalmas.
Az ilyent hívják barátnak.
Csak azért, mert ő többet akarna, nem kell belemenni. Nem is értem, miért merült fel, ha neked csak barátságként fekszik ez a dolog. Ha ő nem tudja elfogadni, hogy max ennyi lehet köztetek, akkor ez van. Mással is fogsz tudni jókat beszélgetni. Meg olyat is találhatsz, akivel több is lehet.
Ami meg most van, az valószínűleg a kezdeti lelkesedéssel elmúlik. Minden új embernél szinte.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!