Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mi lehet a gond?

Figyelt kérdés
Nem mindig érzem, hogy tényleg mellettem akar elköteleződni a párom. 4 éve vagyunk együtt, én első évet végeztem egyetemen, ő meg már dolgozik. Az utóbbi időben sok ismerősöm férjhez ment vagy megkérték a kezét, és ezeket el is meséltem neki. De nem igazán reagált rájuk semmit. Beszéltünk is erről, többször is, hogy hogy terveztük, ő mikor szeretne megházasodni, én mikor tervezek férjhez menni. Viszont azt érzem, hogy ő még jópár évig nem is igazán akar hallani gyűrűről meg esküvőről. Szerintem mindent pontra akar tenni, ház, anyagiak, és azután házasodni meg gyerekeket. Én meg, az az igazság, hogy nem igazán szeretném húzni az időt, egyetem után el tudnám képzelni már a férjhez menést. Már azért is, mert azért elég régóta együtt vagyunk, na meg ha szeretjük egymást, tényleg, igazán, és együtt képzeljük el a jövőt, akkor miért húzni az időt? Azt érzem, hogy jelenleg nem lényeg semmi, csak a pénz, amit meg is értek, hiszen most van a megalapozó időszak. De ha egyetem elvégzése után sem, akkor meddig várjak? Ne essék félreértés, nem akarom sürgetni az időt, és ez nem azt jelenti most, hogy rögtön pár év után máris férjhez akarok menni, csak érdekel, hogy más lány is volt-e így, ilyen helyzetben. Szóval lányok, akik hosszú kapcsolatban voltak vagy vannak jelenleg is,nektek vannak ilyen problémáitok, gondolataitok?

2021. júl. 12. 22:27
 1/4 A kérdező kommentje:
Azt elfelejtettem leírni, hogy egy éve együtt élünk, amit régóta vártunk, vagyis jelenleg nem, de az egyetem ideje alatt együtt töltjük a mindennapokat.
2021. júl. 12. 22:31
 2/4 anonim ***** válasza:
A gond az, hogy még bizonytalan saját magában és a kapcsolatotok jövőjében, de nem mondja ki, vagy nem is látja saját maga sem hogy ez a gond. Szeretitek egymást - valamennyire... annyira viszont nem, hogy egy életre szóló kapcsolatot, közös gyerekeket lehetne rá tervezni. Ez a gond baby, a konzekvenciát meg vond le belőle saját magadnak.
2021. júl. 13. 00:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/4 anonim ***** válasza:
A házasságot nagy többségben a nők akarják...
2021. júl. 13. 04:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
Mi történt azóta?
2022. júl. 8. 16:45
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!