Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Az alábbi szituációban kinek adnátok igazat? A nőnek vagy a férfinak?
Adott egy nő, 30 éves, de egy 40 körüli férfikolléga 23-24-nek nézte, ezért inkább nem is mert udvarolni. Kiemelkedően csinos, edzett, sportos, arcra is szép, de nem hozza egy 30-as nő eleganciáját, komolyságát (értsd: simán bejön miniszoknyában dolgozni, fb-ra meg töltögeti a rojtos pitsanadrágos képeket).
Egyszer véletlenül megtudta a kolléga, hogy mennyi idős, és azt is, hogy a párja 3 évvel fiatalabb a nőnél, tehát 27.
Ezek után felbátorodott, és elkezdett erősen udvarolni. Egyrészt azért, mert így korban magához illőnek érzi a nőt, mivel 1-2 év és igencsak meg fog látszani a kor, meg a 30 az mégiscsak 30, hiába nem néz ki annyinak (sminkben legalábbis), meg nem öltözik úgy. Másrészt pedig már 40 évesen sokmindent látott, tudja, hogy a mai kapcsolatoknál semmi sem biztos, főleg, ha nincs legalább 5 év korkülönbség a férfi javára, egyszerűen ezt látja az ismerősei körében. Így azt vallja, hogy nem lenne érdemes a kapcsolatra hivatkozva elszalasztani a nőt próba nélkül. Meg ugye a mai világban az ilyesfajta becsület nem kifizetődő. Ez a férfi világnézete.
A nő hamar vérig sértődött és felháborodott az udvarláson, és végül a kollágák, és a férfi saját főnöke jelenlétében, hangosan mondott neki nemet és szólította fel, hogy szálljon le róla, a hangneme egyértelműen megszégyenítő volt. A férfi visszavágott a korával, komolytalan megjelenésével, és megmondta, hogy nagyon valószínű, hogy minimum megcsalja, de inkább le fogja cserélni a párja.
Mire a nő azt mondta, hogy "még ha így lenne, akkor sem kellene egy ilyen rusnya, szerencsétlen féreg, mint amilyen te vagy".
Szerintetek kinek van igaza, kinek a helyzete érthetőbb?
Egészséges esetben a férfi idősebb, akár 20-30 évvel? Mesélj még!:)
Komolytalan a kapcsolatuk, mert nem egy hozzá képest vén farokkal él, kutya kötelessége lett volna rá lecserélni a párját. Ahha.
Ohh kibújt a szög a zsákból. Nem, a pasinak rohadtul nincs igaza mert nem nyomulunk senkire akiről tudjuk, hogy van barátnője. Vagy neked hogy esne ha rányomulnának a baratnodre? Ebbe semmi egó fényezés nincs, amúgy is a pasinak semmi köze h mit hord és mit nem. Ha nem tetszik neki, akkor alapból mit akart tőle?
Imádom mikor a nőktől elvárják, hogy legyenek finomak de a pasi lehet nyugodtan bunkó. Szánalom.
Nem lett volna ilyen jelenet a dologból, ha a pasika szépen elfogadja elsőre a nemet. De ugye őt pattintotta a jócsaj, és nem erre számított, ezért feltétlenül el kellett kezdeni cseszegetni meg ostromolni a nőt, mert nehogymár. Nem csodálkozom a csaj reakcióján.
Általában egyébként ez van, amikor a pasik panaszkodnak, hogy a nők milyen bunkón hajtják el őket. Az esetek többségében mondott már előtte szépen nemet párszor, csak azt valamiért nem sikerül megérteni. Ja, és a világ legszánalmasabb dolga a külsejével kapcsolatban megjegyzéseket tenni, ha 5 perce még nyomult rá... elég hiteltelen és nevetséges vergődésnek tűnik :D
44 éves nő vagyok, lassan 45. Az élettársam 42. Kimondottan egészséges párkapcsolatban élünk.
Nem kor kérdése, hogy ha a munkahelyemen valami vén nős muki füttyentene, akkor nekem ugranom kéne. De persze.
Sem most, sem huszon-évesen.
"Nem véletlenül alakult ki, hogy egészséges esetben azért a férfi idősebb, régen az is elfogadott és működőképes volt, ha akár 20-30 évvel is."
Nálam mondjuk 1,5 évvel fiatalabb a férjem, és köszönjük, jól megvagyunk 12 éve.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!