Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ha bárkit megkaphatnátok, akkor is a párotokat
választanátok?
Igen, akkor is őt. Bár annak örülnék ha gyakrabban lenne kedve a szexhez.
2021. márc. 23. 16:56
Hasznos számodra ez a válasz?
Nem.
Minden második nap másikat választanek
2021. márc. 23. 17:09
Hasznos számodra ez a válasz?
Én is őt választanám. Egyrészt, mert most minden álszerénység nélkül állíthatom, hogy nem voltam soha "kényszerhelyzetben" párkeresést illetően, szóval ha nem is _bárkivel_, de azért majdnem bárkivel egyébként is összejöhettem volna akkor is, amikor a férjem választottam. Másrészt meg mert annyira egy hullámhosszon vagyunk, annyira jól működünk együtt, hogy egyszerűen ezt más nem hiszem, hogy tudná produkálni. Vele tényleg olyan érzés az élet, a kapcsolat, mint az ókori görög mondában, amiben az istenek megijedtek a kétfejű-négykarú emberektől, és ezért félbeszakították őket, aztán az emberek azóta is a másik felüket keresik. Na, én úgy érzem, hogy a férjem az én másik felem, így ketten együtt vagyunk egy egész.
2021. márc. 23. 17:12
Hasznos számodra ez a válasz?
Mindenkori párom számomra a legfontosabb - egy éjszakáért nem fogom összetörni a másik szívét, meg feldobni egy szeretetteljes kapcsolatot.
2021. márc. 23. 17:32
Hasznos számodra ez a válasz?
Én biztos! 100% kompatibilisek vagyunk, azonos értékrend, azonos vélemény az összes lényeges kérdésben. Habitusunk is azonos. Es tudom hogy sose csalna meg vagy hagyna el. Ezt ritkan erzem egy ffi mellett.
2021. márc. 23. 17:33
Hasznos számodra ez a válasz?
Én tán túl zavaros életet éltem, de tulajdonképpen egyik tartós kapcsolatokról sem hittem, hogy megkaphatom.
Az elsőnél túl csóró voltam a másodiknál túl öreg (+20 év), a harmadiknál még öregebb, és csóró ismét
Szóval én folyton a Jack Potot "kaptam", a franc akart volna "bárkit"?
Ha szerelmes vagyok, akkor a többi nő csak kellemes látvány, ez a max.
2021. márc. 23. 18:03
Hasznos számodra ez a válasz?
Igen. Én tizenéve vagyok házas, megtaláltam azt az embert aki ugyanolyan debil mint én, ugyanaz a hobbink, ugyanazokat a dolgokat szeretjük és mindent meg tudok vele beszélni. Emellett szerencsére minden téren jól működik minden, szóval nem cserélném le. :D
2021. márc. 23. 20:02
Hasznos számodra ez a válasz?
Társnak mindenképpen. Rengeteg mindent megélt már a kapcsolatunk. Akartam válni, voltam mellette halálosan szerelmes, volt, hogy más férfit kívántam szexuálisan, és talán meg is csaltam volna, bármikor bármilyen apróságon össze tudunk ugrani...de mindig éreztem, hogy nem tudnék elképzelni, nem akarnék magam mellé rajta kívül más férfit. Egyszerűen ő a másik felem. Így 20 év után is képes vagyok újra és újra beleszeretni. Akár csak egy aranyosabbra sikeredett mondatától, akár egy cukibb nevetésétől, akár csak ahogy alszik...
2021. márc. 23. 23:57
Hasznos számodra ez a válasz?
Igen, persze.
Ő az első barátom, előtte 22 évig szingli voltam. Úgy tűnik, igaz a mondás, miszerint vannak dolgok, amikre megéri várni. Én komolyan soha nem gondoltam volna, hogy ilyen ember létezik, mint ő, számomra tökéletes, nagyon összepasszolunk minden téren. Azt hittem, örökre szingli maradok, mert megalkuvós kapcsolatot nem akartam, és tényleg nem hittem volna, hogy egyáltalán él a Földön olyan ember, mint ő, akivel ennyire egyezik a gondolkodásunk és a nézeteink.
2021. márc. 24. 05:57
Hasznos számodra ez a válasz?
Igen.
"Az idő, amit a rózsádra vesztegettél, az teszi olyan fontossá a rózsádat."
Ez "bárkinél" nincs meg, ők nem fontosak nekem.
2021. márc. 24. 21:15
Hasznos számodra ez a válasz?
Kapcsolódó kérdések: