Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mit tehetnék ha egyszerűen nem tudok elfelejteni egy nőt már 1,5 éve?
Figyelt kérdés
Szóval 1,5 évvel ezelőtt megismerkedtem egyik társkeresőn egy nagyon csinos nővel, én 19 éves voltam akkor ő 22, 2 hét beszélgetés után találkoztunk is. Egy parkban több órát beszélgettünk, életem legnagyobb élménye volt az hogy ott lehettem a társaságában. Nagyon jól elvoltunk, majd mégegyszer találkoztunk, és ezután rá 1 hétre kb megírta hogy nem szeretne tőlem semmit max barátok legyünk. De aztán 2-3 hétre rá már azt se akart és letiltott. Igazából semmi testi kapcsolat nem történt, 1 ölelést kivéve, de így is életre szóló élményt szerzett nekem azzal a pár órával is amit rám szánt személyesen. De ennek már 1,5 éve és azóta se tudom magam túltenni rajta, nem beszéltünk azóta, de én a mai napig nem tudom elfelejteni őt, minden nap gondolok rá. Mit tehetnék? Hogyan tehetném túl magam ezen? 20/f2021. febr. 22. 01:06
1/10 anonim válasza:
majd elmúlik. Csak csinálsz valamit az életben:)
2/10 A kérdező kommentje:
Pont ezaz hogy bármit csinálok mindig ő jár a fejemben, minden nap, sose tudom elfelejteni. Beleégett az agyamba, ez már örökre így lesz?
2021. febr. 22. 01:24
5/10 FoxtrotLidérc válasza:
Legyen akkor ennek a barátja a gombás medvesajt! Utólagosan is.
6/10 anonim válasza:
valoszinuleg azert van, mert nincs eleted, nem foglalod le magad, nem ismerkedsz, nem bonyolodsz romancba mas lanyokkal. kiralalom: szuz vagy es azota se volt no az eletedben. na ez a gond, ezert nem tudod elfelejteni, mert kb o volt az egyetlen es nem azert, mert annyira csodalatos volt.
7/10 anonim válasza:
Ne legyél nyomi. Nem elfelejteni kell, hanem feldolgozni, hogy nem kellettél neki, majd továbblépni.
9/10 anonim válasza:
Nem tudod, vagy nem akarod elfelejteni? Kétszer találkoztatok, egyetlen ölelés volt, mi az ami miatt nem akarod elengedni? Hány lánnyal ismerkedtél azóta? Az életben a dolgok múlandók, boldogságod attól függ, milyen gyorsan tudsz alkalmazkodni a változáshoz. Ragaszkodsz hozzá a végletekig, amivel elveszed az időt a normális kapcsolattól. Ha egyedül nem tudod elengedni, keress szakembert!
10/10 A kérdező kommentje:
#6 pofámba vágtad az igazságot, és ezt köszönöm neked, mert bár nem vagyok szűz de a többi szavad mind igaz.
#9 El akarnám felejteni, de nem tudom. Mert ő volt az egyetlen olyan nő az életemben aki figyelt rám, meghallgatott, és tényleg jól éreztem magam vele.
Őszintén mondom nem nagyon ismerkedtem azóta, bár próbálkozok társkeresőkön, de ott szinte csak elutasítást kapok.
2021. febr. 22. 09:26
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!