Volt már veletek olyan, hogy egy visszautasítást később úgy értékeltetek, hogy igazából szívességet tettek nektek?

Igen.

Közhely, de ha nem jön össze egy kapcsolat, annak oka van.

Nem is egy.

Pont a férjem előtt volt egy férfi, akiért nagyon messzire elmentem (utólag visszagondolva rohadt szánalmas volt az egész) a nagy semmiért. Nagyon sokáig "betegje voltam", hogy nem lett belőle semmi, csak incselkedés és se veled se nélküled "kapcsolat". Aztán pont a minap szortíroztam a dolgokat a közösségi oldalamon és töröltem ki a beszélgetéseimet néhány emberrel, mikor szembejött az a szánalom, amit vele csináltunk... Már egyáltalán nem látom olyannak, mint anno, szerintem a férjem jobban is néz ki, mindenképp ápoltabb és mindenképp messzebbre jutottam vele. A fickó még mindig oda jár egyetemre, ahol én már 2 éve végeztem, még mindig az ortó bulikban tombol és a gusztustalan tablettás bort issza (a képek alapján), már ráz a hideg attól, hogy egykor én is ilyen életet éltem és ilyen emberért odáig voltam, aki nem elég, hogy így él, még csak nem is egy érzelmi lény, kellő mélységgel.

Hülye voltam. Rettenetesen. Fúj. Örülök, hogy lekoppintott. Pedig még bőgtem is, mikor a második vacsorára invitálásom fújta le valami alja buli miatt az utolsó pillanatban (amit utána egy ideig sikerült semmissé tennie pár szép szóval, mert hülye kislány voltam... jah).