Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan lehet ezen túllépni ?
Szinte születésemtől ismerem a fiút, mert egy településen lakunk és néhány rokonom elég jó barátságba van vele. Részemről elég régi a történet, mert kb. 14 éves korom óta tetszik egy kicsit, de ezt soha nem éreztettem vele, mert 6 évvel idősebb, mint én és ez kicsit zavart.
Később volt egy időszak amikor közösen bandáztunk és akkor olyan volt, mintha ő is közeledne felém, de inkább ilyen védelmező nagytesó hatása volt számomra. Mivel én elég semlegesen próbáltam kezelni a helyzetet egy idő után érthető módon még haverként is eltávolodtunk és kicsit úgy éreztem ellenem szólóan, de megpróbálta szinte a baráti társaságunkból az összes lányt felszedni.
Lett egy komolyabb kapcsolata én pedig elkeveredtem egyetemre és így évek óta nem is láttuk egymást vagy beszéltünk.
Most tavasszal hazakeveredtem és egy tinderes félreértés miatt újra megkeresett. Egyébként nem rendelkezek túl nagy önbizalommal és elég bénán kezelem a pasi ügyeket, szóval nem volt túl rám jellemző döntés a tinderezés.
Én nem akartam újra közelebb kerülni hozzá, de elég kitartó volt ahhoz, hogy belementem egy randiszerűségbe vele. Összességében jól éreztem magam és elmondása szerint ő is. A randi után nagyon sokáig kereste ő is az én társaságomat és fordítva is.
De igazából leragadtunk a barátság szinten (részemről több érzelemmel).
Aztán kiderült, hogy több a lány is opcionális jelölt számára, ami engem nyilván nagyon bántott és ezt ő is tudta, de mintha mi sem történt volna ugyanúgy keresesett én viszont megpróbáltam kerülni. Így jutottunk oda, hogy függőben és tisztázatlanul maradt minden és azóta nem beszéltünk. Nekem pedig nem sikerült a csalódások ellenére sem elengedni a dologot azóta se.(21l)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!