Nem tudok túllépni az első szerelmen?

Most lesz 20 hónapja, hogy megismertem. Eleinte csak haverkodással keződött az egész, később plátói szerelem lett belőle. Időközben konkrétan az egész kilétemet megváltoztattam, csak hogy bejöjjek neki. 2 hónap alatt kb. 5 évet öregedtem, annyit változtam külsőleg és szellemileg. Tudtam, hogy testiségen kívül más úgy sem lehetne köztünk, ezért belementem. Rossz döntés volt. Kicsit olyan volt az életem, mintha nem én irányítottam volna, csak részese lettem volna. Voltak hihetetlen mélypontok (több öngyilkossági kísérlet), de az utóbbi időben úgy tűnt, pozitív irányba fordultak a dologok. Sokkal kevesebbet, szinte már alig gondoltam Rá, a munkámban kiválóan teljesítettem, kezdtem boldog lenne a saját bőrőmben - amit azóta nem éreztem, hogy megismertem volna Őt. Nem mellesleg, megismerkedtem egy sráccal, akivel később össze is jöttünk. Nagyon-nagyon hamar rá kellett jönnöm, hogy abszolút nem érzek iránta semmit és csak azért kellett, hogy így majd hátha túllépek Rajta. A szakításunk után hirtelen visszaestem.

1,5 hete megtaláltam az egyik kézzel írott levelét, azóta nem mentem dolgozni. Igazándiból magam sem tudom, hogy mit csinálok itthon, csak rohannak a napok. Az idejét sem tudom már, hogy mikor fürdötem utoljára vagy épp főztem volna magamra. Ennek az írását is kétszer kellett megszakítottam, mert le kellett nyugodnom, a sírástól annyira nem látok.

Már szó szerint egy emberi roncs vagyok és ez mind nem lenne, ha nem találkoztam volna vele akkor és ott.

Valakinek lenne valami tanácsa? Ezen a ponton szerintem már bármi segítene...