Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mi lehet a probléma? Miért húz inkább visszafelé?Ennyire gyenge ember?( Bocsi hosszú lesz)
fiatalabb koromban edzettem viszont kicsit unalmas lett, mivel egyedül jártam edzeni.
Megismerkedtem a mostani párommal, és nem folytattam az edzést mivel belefáradtam/meguntam az egyedüllétet. (Nem volt akivel biztassuk egymást, barátnő hiánya..stb)
Kicsit jó is volt pihizni. Tartott ez az időszak 2-3évig. Híztam is pár kgot. Közben tudott a párom róla, hogy egyedül nem szeretek már edzeni, jó lett volna, ha elkísért volna néha legalább futni, úgy, hogy ő pl bicóval jött volna. 1 év alatt 1-2x kísért el..... Pedig tudta jól, hogy fontos lenne nekem, mivel minden héten elmondtam.
Erőt vettem magamon. Fogytam kb 10kilót, míg ő távolabb dolgozott tőlem, megdicsért. (A dicsérete valamiért semleges maradt számomra legbelül.) Persze megköszöntem, mosolyogtam. Semmi támogatást nem adott utána mikor fogyott ismét a lelkesedésem. Ssetleg egyre kevesebbszer mentem edzeni.
Ő ezidő alatt 2x kezdett el “”edzeni””, semmit sem ért el vele, gyorsan megunta.
Mikor együtt laktunk 1 évig, akkor sem edzettünk együtt semmit.
Most, hogy ismét külön lakunk egy dbig, elkezdett edzeni ismét... Persze én adtam neki az erőt ismét..gondolom pár hét és feladja...... Nem kitartó semmiben.
Szóltam is neki érte, hogy miért nem edzettünk együtt míg együtt éltünk!? “Rosszul vette”...
Nos futni pedig azért nem kísér el mert ő: nem szeretne izmot bontani a futással, neki bőven elég hetente 1 futás. Holott átlagos testalkatú. max picit izmosabb típus, mivel ilyen a testalkata alapból.
Lassan 1 hónapja itthon vagyunk, de sétálni sem mentünk el, se vacsizni, se Mekizni, sehova.
Mintha csak úgy járogatnánk több év után.
Egy szót sem mond a közös jövőnkről. Nem tervez előre semmit. Persze egy szintig megértem őt, viszont az idŐ előrehaladtával nem érezném, hogy erősebb lenne a kapcsolatunk. Inkább fordítva.
Ennyire lusta lenne? Nem néz semmibe? Miért nem támogat legalább egy kicsit?
Én mindig kedveskedtem neki, mindig főztem neki, pakolásztam otthon, dolgoztam én is, napi 9órát... bevásároltam ami kell otthonra, hozzáteszem bicóval hordtam haza a dolgokat, mikor autója van. (Nem vagyok lusta dög...)
Szimplán mikor ő ment bevásárolni csak a hülye szörpöket, chipseket vette magának, de, hogy nekem hozzon valamit arról már “”megfeledkezett”.
Bezzeg, ha én cipeltem haza a bicóval a sütni főznivalót az jó volt, mert volt friss kaja minden nap mire hazaért..
Ő egyszer nem hozott volna nekem egy szelet tortát, hogy örüljek. Vagy szimplán kedvességből. Mintha nem törődne velem.
Mondtam is neki ezeket a dolgokat, de mint aki meg sem érti.
Alapjáraton lassú a felfogása is szerintem. Választania kell pl 2 dolog közül, és nem válaszol rá max 1 perc múlva. Mintha semmiben nem lenne biztos.
Úgy érzem egyedül vagyok a kapcsolatban, de már eléggé belefáradtam a dolgokba.
Persze én sem vagyok tökéletes, hamar kiakadok, van, hogy csúnyán beszélek mert már nem birom, sokszor nincs kedvem semmihez...stb Már szinte szexhez sincs energiám, nem is tartom fontosnak.
5 éve vagyunk együtt.
De mi lesz így 10 év múlva?
Mindenhez legyen energiám....de honnan?! 😞
Más is jár hasonló cipőben? Miért lehet ez?
Amúgy jó ember, szeretem, de ezeket a dolgokat elviselni...
Ne akard tudni, mi lesz tíz év múlva...
Ha nem írtad volna oda, hogy 5 éve vagytok együtt, esküszöm, azt gondoltam volna, hogy összejöttél az exférjemmel.
Hallgass rám, és most vess véget ennek a kapcsolatnak, mert jobb nem lesz, és csak egyre rosszabbul fogod érezni benne magad.
Szóval sajnos nem egyedüli eset. 😔
Igen,végig kell gondolonom komolyan a dolgokat.
Sajnos én is így érzem ott belül, a szeretet mellett.
Köszönöm.
Egyik része, hogy nem érezni hogy van értelme folytatni a kapcsolatot, eleget beszéltetek a gondokról és sosem volt változás. Belefásultatok már rég az egészbe.
A másik része amit elvársz mástól edzés terén; ez a te dolgod, rád tartozik, te embereld magad ha mozogni akarsz. Ebben pont hogy te húzod le a másikat, mert magadtól nincs erőd és motivációd csinálni. Azt a belső energiát akarod elvenni mástól, ami neki arra kellene, hogy magának csinálja - lemeríted és leszívod a másikat, csak hogy te nyerj belőle. Ez sem egészséges, támaszkodj jobban magadra.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!