Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek bejövök neki? (kifejtem lent)
Van egy adott lány, aki legjobb barátomnak a legjobb lánybarátja.
Az elmúlt napokban alkoholizáltunk és a csaj az ölembe ült meg a vállamra hajtotta a fejét. A buli elején már szétvágta magát és combomra hajtotta a fejét amikor kész volt. Múltkorában is voltak már erre utaló érdekes jelek és már nem először. Józanul ennek semmi jelét nem mutatja, csak részegen. Egyszerűen nem tudok rajta kiigazodni. Tavaly az egyik legjobb barátnőjével voltam együtt, akivel azóta már megszakadt a kapcsolatuk (és én sem vagyok már vele együtt).
Az a baj ezzel az egésszel, hogy bár nekem nagyon bejön a csaj, de tartom magam, a spanom miatt, mert régen a csaj össze akart jönni spanommal de spanom nem szeretett volna, most meg már fordítva van az egész. Spanom próbálkozott nála nagyon sokáig de mindig offolta így megmaradtak lelkitársnak/barátnak. Spanom nagyon nehezen tette túl magát rajta.
És őszintén ez az egész egy padhelyzet, mert esetlegesen ha tetszem is a csajnak és én belemegyek, akkor tönkre mehet egy 13 éves barátság, de egyben a lány iránt is kezdek valamit érezni, amit még magam előtt is nehezen tudok bevallani. Így meg aztán pláne nehéz, hogy még részegen rá is spékel egy kicsit a dolgokra pont ezek miatt (is) kezdem egyre jobban vonzódni hozzá tudat alatt. 🥴
Jah.
19 évesek vagyunk.
a csaj 18
2-es nem a véleményedre vagyok kíváncsi, hogy mit gondolsz a lányról. Lehet hogy te nem voltál fiatal, de ha tetszik ha nem ilyen korban még vannak bulik, szoktunk inni és attól nem lesz alkoholista senki, hogy berúg.
3mas az nem oszt nem szoroz nálam, hogy alkoholt iszik e vagy nem.
4es köszönöm, hogy nem az alkohol miatt cseszegetsz mint a többiek :D
Igen és az a baj, hogy igazatok van :D
Tudom, hogy etikátlan lenne spanommal szemben, de egyben férfi is vagyok és a hormonok dolgoznak, mert amúgy nagyon jól néz ki a csaj és tényleg nagyon bejön :$
De egyben bennem van az is, hogyha megkérdezem és visszautasítana utána már nem lenne azért mégsem olyan mint anno volt főleg ha ez még ki is derül.
Egyszerűen már nem tudom mitévő legyek..
Ki lesz a nyerő kakas a szemétdombon? Ez lehet egy rejtett rivalizálás a spanoddal.
Ez a leány, akár versenyeztethet is titeket, szóval kellett neki a spanod, de ő kifütyülte..a leány azt mondta oké a nem az nem ...ettől a ponttól vált érdekessé a spanodnak és mivel elkezdett vadászni rá, gondolom folyamatosan róla beszélt neked.. És szépen felértékelődött a szemedben...és pont a te öledbe hajtja a fejét részegen hmm érdekes...
A többit fejtsd meg te. 😉
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!